van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-09-29
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Kitálalt egy egyedülálló anyuka: el kell hagynia az otthonát a kormány projektje miatt


Botrány.

A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése miatt a gyermekét egyedülálló anyaként nevelő Szilviának el kell hagynia az otthonát. Ráadásul az ingatlanért csupán 17 millió forintot kap – ennyiért Budapest környékén szinte lehetetlen élhető otthont találni – derült ki a blikk.hu hétfői cikkéből.

„Édesanyám halála után a bátyámmal ketten örököltük a XXIII. kerületi, 87 négyzetméteres házat, amelyből 2 önálló lakás van kialakítva”

– mesélte Szilvia a hírportálnak.

Az asszonynak

másfél hónapja maradt

elhagyni az ingatlant: az értesítőt egy olyan címre küldték, ahonnan már 8 éve elköltöztek, így januárig nem is tudtak arról, hogy a MÁV-nak – és így az államnak – szüksége van a telekre.

„Április közepére sikerült elérnünk, hogy újratárgyalják az ügyet. Ez meg is történt, ám nem sokra jutottunk: kijelentették, hogy marad az összeg, amit korábban megállapítottak”

– mondta Szilvia, aki testvérével együtt 34 milliót kap, így fejenként 17 millióból kell új otthont teremteniük.

A MÁV megosztotta az eljárás menetét: független igazságügyi szakértő kirendelését kéri a kisajátítási hatóságként eljáró illetékes kormányhivataltól. A szakértő a jogszabály szerint, valamint az ingatlan sajátosságait figyelembe véve állapít meg egy – javasolt – összeget.

A vételi ajánlat megküldése után a tulajdonosoknak nyilatkozniuk kell az elfogadásról vagy az elutasításról. Amennyiben az ajánlatot valamelyik tulajdonos nem fogadja el, kisajátítási eljárás indul az adott tulajdonos tulajdoni hányadára. Végül a kisajátítási hatóság dönt a felek által előadott és rendelkezésre álló dokumentumok alapján.

Kisajátítással egy ingatlant

csak kivételes esetben,

a törvényben meghatározott közérdekű célból lehet megszerezni. Erre alapvetően az állam és a helyi önkormányzatok jogosultak. A kisajátítás egyfajta végső megoldás, azaz előzőleg minden olyan lehetőséget meg kell vizsgálni, amely kedvezőbb a tulajdonosok számára.

Kép illusztráció forrás google

Ezt olvassa mindenki:
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...  
Borkai megnevezte, szerinte ki szivárogtatta ki róla a botrányos sz*xvideót - megdöbbentő  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Színre lép Orbán testvére - lőfegyver kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését vette át
Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása
Megtörtént a vádemelés: Megvan, kik videózták le Borkait a jachton
A képen egy 30 millióból felújított vécét látsz - de van még több is... csak erős idegzetűeknek
Négyzetmétere 2 millióba fájt. Hol Orbán haverjainak, hol családjának turpisságaira derít ...
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában
Románia budapesti nagykövete egy békéscsabai rendezvényen azt mondta, a magyar kormány erdély...
Kétmilliárdos állami támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút (igen, 2!!! milliárdból)
Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút és a Keme...
Orbán elárulta hány ezer külhoni templom újult meg neki köszönhetően - kapaszkodj meg
A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök...
  
Kövér László szerint Magyarországot kifosztási tervek fenyegetik
Egy olyan korszakalkotó közjogi dokumentumnak, mint amilyen az alaptörvény, a legfőbb üzenete az, hogy Magyarország magyar ország akar maradni - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke a Magy...
  
Ez egyre kínosabb: Amerikában elkezdték követelni Orbán azonnali törlését....
Nekik sem kell a miniszterelnök. Rasszista nézetei miatt Orbán Viktort azonnal törölni kellene a republikánusok jövő héten esedékes Konzetvatív Politikai Akció Konferenciájának (CPAC) e...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Kitálalt egy egyedülálló anyuka: el kell hagynia az otthonát a kormány projektje miatt


Botrány.

A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése miatt a gyermekét egyedülálló anyaként nevelő Szilviának el kell hagynia az otthonát. Ráadásul az ingatlanért csupán 17 millió forintot kap – ennyiért Budapest környékén szinte lehetetlen élhető otthont találni – derült ki a blikk.hu hétfői cikkéből.

„Édesanyám halála után a bátyámmal ketten örököltük a XXIII. kerületi, 87 négyzetméteres házat, amelyből 2 önálló lakás van kialakítva”

– mesélte Szilvia a hírportálnak.

Az asszonynak

másfél hónapja maradt

elhagyni az ingatlant: az értesítőt egy olyan címre küldték, ahonnan már 8 éve elköltöztek, így januárig nem is tudtak arról, hogy a MÁV-nak – és így az államnak – szüksége van a telekre.

„Április közepére sikerült elérnünk, hogy újratárgyalják az ügyet. Ez meg is történt, ám nem sokra jutottunk: kijelentették, hogy marad az összeg, amit korábban megállapítottak”

– mondta Szilvia, aki testvérével együtt 34 milliót kap, így fejenként 17 millióból kell új otthont teremteniük.

A MÁV megosztotta az eljárás menetét: független igazságügyi szakértő kirendelését kéri a kisajátítási hatóságként eljáró illetékes kormányhivataltól. A szakértő a jogszabály szerint, valamint az ingatlan sajátosságait figyelembe véve állapít meg egy – javasolt – összeget.

A vételi ajánlat megküldése után a tulajdonosoknak nyilatkozniuk kell az elfogadásról vagy az elutasításról. Amennyiben az ajánlatot valamelyik tulajdonos nem fogadja el, kisajátítási eljárás indul az adott tulajdonos tulajdoni hányadára. Végül a kisajátítási hatóság dönt a felek által előadott és rendelkezésre álló dokumentumok alapján.

Kisajátítással egy ingatlant

csak kivételes esetben,

a törvényben meghatározott közérdekű célból lehet megszerezni. Erre alapvetően az állam és a helyi önkormányzatok jogosultak. A kisajátítás egyfajta végső megoldás, azaz előzőleg minden olyan lehetőséget meg kell vizsgálni, amely kedvezőbb a tulajdonosok számára.

Kép illusztráció forrás google

Legolvasottabbak
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Borkai megnevezte, szerinte ki szivárogtatta ki róla a botrányos sz*xvideót - megdöbbentő
A képen egy 30 millióból felújított vécét látsz - de van még több is... csak erős idegzetűeknek
Most érkezett
Kövér László szerint Magyarországot kifosztási tervek fenyegetik
Orbán Viktor úgy berúgott, hogy már nem is emlékszik rá
Orbán elárulta hány ezer külhoni templom újult meg neki köszönhetően - kapaszkodj meg
Kövess minket!
     
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában
Kétmilliárdos állami támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút (igen, 2!!! milliárdból)
Orbán elárulta hány ezer külhoni templom újult meg neki köszönhetően - kapaszkodj meg
Kövér László szerint Magyarországot kifosztási tervek fenyegetik
Ez egyre kínosabb: Amerikában elkezdték követelni Orbán azonnali törlését....
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje
Várkonyi kiakadt: Tessék végigcsinálni a gyerekkoromat, két orvos szülő meg egy komplett orvos família gyerekeként...
Mi az? - milliárdokba került az adófizetőknek és most egy karcagi kisvállalkozás udvarán rohad?
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban
Kövér most az ellenzéki szavazókhoz is szólt: Minden tisztességes baloldali ember felteheti magának azt a kérdést..
Magyarországig érő pénzmosási botrány - budapesti bankszámlán 2 millió dollár befagyasztva
Dobjuk össze: 25 milliárd forintos pert bukott el Magyarország
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU