van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-12-07
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása

580 milliárd forintos óriásprojekt sorozatban készül a kínai Sunwoda elektromos akkumulátorokat előállító létesítménye és a hozzá tartozó fejlesztések.

Hatalmas építkezést jelentett be reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. A tárcavezető Facebook-közvetítésben tett bejelentése szerint a kínai Sunwoda (a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó cége) jelentős versenyt követően Nyíregyházát választotta első európai gyára helyszínéül (a Sunwodának hét kínai és egy indiai üzemközpontja van).

90 százalékban újrahasznosított szennyvízzel dolgoznak
A bejelentésből kiderült: a fejlesztés első üteme mintegy 93 milliárd forint értékű lesz, de a teljes fejlesztés minden elemével együtt végül 580 milliárd forintos értékre rúg majd. Elhangzott: a Sunwoda számára a környezetvédelem kiemelten fontos,

a gyár teljes vízigényének 90 százalékát tisztított szennyvízből fogják biztosítani, és pusztán kézmosási, ivási és egyéb hasonló célokból fognak ivóvizet felhasználni, ráadásul szennyvíz-előkezelőt is építenek. A cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését.

A vállalat nemcsak azt vállalja, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat, hanem azt is, hogy még szigorúbb feltételeket szab.



A Déli Ipari Parkban építkeznek

A Sunwoda cégcsoport elektromobilitási vállalataként funkcionáló Sunwoda Mobility Energy Technology Co., Ltd. (SEVB) eddigi legmodernebb akkumulátorgyárát építi fel Nyíregyházán a Déli Ipari Park területén - derül ki a cégcsoport közleményéből.

Az építkezés jövőre indul és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés. Az üzem lítium-ion energiaforrásokkal látja majd el Nyíregyházáról Európa autóipari szereplőit.

A létesítmény mintegy másfél kilométerre lesz a legközelebbi lakott területtől, a cég ígérete szerint zajvédő falakat is kialakítanak majd.



A top 10 elektromos akkumulátorgyártóból megjött az ötödik is
A miniszter hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz hazánkban, amelyek világpiaci részesedése 49,4 százalék a szektorban. Az elektromos autógyártás fontosságát hangsúlyozva kiemelte: tavaly világszerte tízmillió elektromos autót adtak el, ami az értékesítés 14 százalékát teszi ki, majd az idei első negyedévben 25 százalékos növekedést jegyeztek fel, és valószínűleg exponenciális növekedés előtt áll az ágazat - tudatta.

Ezt olvassa mindenki:
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek  
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar tanulók támogatását - mutatjuk az összegeket
Hivatalos: börtönbe kell mennie az ismert magyar politikusnak - korában Orbán Viktor konvoját üldözte az autópályán
Segíts egy megosztással! - Egy kórházból eltűnt, 10 éves fiút keres a rendőrség
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés...
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Mi erre a magyarázat? Czeglédy Csaba ügyvéd hétfőn a közösségi oldalán emlékezett meg az...
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Már az amerikai jobboldal is a tekintélyelvű, homofób magyar kormányra veti vigyázó tekintet...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
A 444 megkérdezte a norvég külügyminisztériumtól, hogy mit gondolnak arról, hogy a magyar kormány jogi lépéseket fontolgat, miután kiderült: hazánk végleg lemondhat a Norvég Alap forrá...
  
Úristen! - Nem vitték haza a betegszállítók az epilepsziás férfit, most holtan találtak rá az erdőben
Az ötvenéves férfinak nem hagyták, hogy a kocsiban cigizzen, ezért inkább kiszállt. Kutyás fiatalok találták meg egy férfi holttestét Gánt külterületén, egy Vérteskozma melletti erd...
  
Robbant a hír: Beperelte Magyarországot a Pfizer és a BioNTech
Még januárban pert indított a belga bíróságon Magyarország ellen a vakcinaszállítmányok miatt a Pfizer és a BioNTech – írja a Politico, ami most szerezte meg a bírósági dokumentumokat...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása

580 milliárd forintos óriásprojekt sorozatban készül a kínai Sunwoda elektromos akkumulátorokat előállító létesítménye és a hozzá tartozó fejlesztések.

Hatalmas építkezést jelentett be reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. A tárcavezető Facebook-közvetítésben tett bejelentése szerint a kínai Sunwoda (a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó cége) jelentős versenyt követően Nyíregyházát választotta első európai gyára helyszínéül (a Sunwodának hét kínai és egy indiai üzemközpontja van).

90 százalékban újrahasznosított szennyvízzel dolgoznak
A bejelentésből kiderült: a fejlesztés első üteme mintegy 93 milliárd forint értékű lesz, de a teljes fejlesztés minden elemével együtt végül 580 milliárd forintos értékre rúg majd. Elhangzott: a Sunwoda számára a környezetvédelem kiemelten fontos,

a gyár teljes vízigényének 90 százalékát tisztított szennyvízből fogják biztosítani, és pusztán kézmosási, ivási és egyéb hasonló célokból fognak ivóvizet felhasználni, ráadásul szennyvíz-előkezelőt is építenek. A cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését.

A vállalat nemcsak azt vállalja, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat, hanem azt is, hogy még szigorúbb feltételeket szab.



A Déli Ipari Parkban építkeznek

A Sunwoda cégcsoport elektromobilitási vállalataként funkcionáló Sunwoda Mobility Energy Technology Co., Ltd. (SEVB) eddigi legmodernebb akkumulátorgyárát építi fel Nyíregyházán a Déli Ipari Park területén - derül ki a cégcsoport közleményéből.

Az építkezés jövőre indul és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés. Az üzem lítium-ion energiaforrásokkal látja majd el Nyíregyházáról Európa autóipari szereplőit.

A létesítmény mintegy másfél kilométerre lesz a legközelebbi lakott területtől, a cég ígérete szerint zajvédő falakat is kialakítanak majd.



A top 10 elektromos akkumulátorgyártóból megjött az ötödik is
A miniszter hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz hazánkban, amelyek világpiaci részesedése 49,4 százalék a szektorban. Az elektromos autógyártás fontosságát hangsúlyozva kiemelte: tavaly világszerte tízmillió elektromos autót adtak el, ami az értékesítés 14 százalékát teszi ki, majd az idei első negyedévben 25 százalékos növekedést jegyeztek fel, és valószínűleg exponenciális növekedés előtt áll az ágazat - tudatta.

Legolvasottabbak
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
Most érkezett
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Kövess minket!
     
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Úristen! - Nem vitték haza a betegszállítók az epilepsziás férfit, most holtan találtak rá az erdőben
Robbant a hír: Beperelte Magyarországot a Pfizer és a BioNTech
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Magyar szamuráj: Figyelmeztető lövést adtak le a rendőrök egy karddal hadonászó férfi miatt
Elképesztő látvány: 25 rendőrautó jelent meg, kiderült kiért mentek...
Kitört a botrány: Kiderült, mit hallgattak el Szijjártó Péter pozsonyi látogatásáról
Óriási botrány: Balog szerint a politikának általában szüksége van ellenségképre
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU