van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-12-07
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Orbán elárulta hány ezer külhoni templom újult meg neki köszönhetően - kapaszkodj meg

A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.

A kormányfő kijelentette, hogy a magyar nemzet nem akar letérni arról az ösvényről, amelyen 1000 éve jár. Nem akar sem letérni, sem lesodródni. Szerinte pedig ez csak akkor lehetséges, ha az állam és az egyházi közösségeknek együttműködnek – ezt a közös munkát pedig az alaptörvényünk is szentesíti.

Hozzátette, hogy egyre kevesebb a templomépítő nemzet Európában, a keresztény közösségek eltűnőben vannak nem csak a távoli háborús területeken, hanem a békés Nyugaton is, de a magyar ezer éve templomépítő nemzet. Elmondta azt is, hogy 2010 óta a Kárpát-medence magyarok lakta területein a kormány segítségével

150 új templom épült, 3000 pedig megújult.

„A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben. A keresztény alapokon álló demokráciában az államnak nem csak feladata, de kötelessége is a hagyományos közösségekért felelősséget vállalni, a családtól a gyülekezeteken át a nemzetig” – emelte ki a miniszterelnök.

Úgy vélte: Nyugat-Európa ma „a kulturális és civilizációs talaj- és egyensúlyvesztés fázisában” van, a nagy történelmi szerep és küldetés, amit a keresztény-keresztyén európai civilizáció az elmúlt 500 évben betöltött, most gyengül és szertefoszlik, feladta a küldetéstudatát, kulturális és szellemi örökségét, egyszerűen eldobta a jövőjét.

„Ilyenkor eszembe jut, hogy hányan és hányszor akartak bennünket felzárkóztatni oda, ahol ma már nem építenek templomokat, csak mecseteket” – jegyezte meg Orbán Viktor.

A miniszterelnök méltatta az új templom felépülésében vállalt szerepéért Bagdy Emőke szakpszichológust, aki a legnagyobb magánadománnyal támogatta az épület megvalósulását.

Szólt Makovecz Imre építészről, aki – mint mondta – „élete alkonyán megálmodta a szentély”, és Dósa-Papp Tamás építészről, aki folytatta és kidolgozta mestere terveit. A kormányfő méltatta helyi közösség erejét is, mert – jegyezte meg – az épület annak hírnöke is, hogy létezik Pesterzsébeten egy olyan református gyülekezet, amely hisz a saját jövőjében.

A hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kiemelte: a templomépítők és a templomban szolgálók felelőssége, hogy „hívjanak”, azaz, hogy előkészítsék Isten és ember találkozását. Amikor azonban Isten megjelenik, akkor félre kell állniuk, mert akkor már csak Isten számít.

Úgy fogalmazott: „bennünket reformátusokat az kell, hogy jellemezzen, hogy hátra tudunk lépni, vissza tudunk vonulni, amikor a találkozás Isten és ember között megtörténik.”

A református püspök megjegyezte: a történet némiképp ironikus tanítása, hogy Isten jelenléte a templomban nem a szertartás vagy az igehirdetés automatikus következménye, előfordul, hogy az egyházi rutin inkább akadályozza azt. Ezért az első templom felszentelésekor a szentlélek „kicsit félretolta” a lelkipásztorokat, hogy az emberek vele való találkozása „igazi, belső megrendülés legyen”.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében arról beszélt: a pesterzsébeti gyülekezet a névadással jelzi, hogy az erdélyi bözödújfalusi összetartozás templomának kíván testvére lenni.

Felidézte: Bözödújfalu, a Marosvásárhelytől 22 kilométerre lévő település a 80-as évek közepén lett a Ceausescu-féle falurombolás áldozata. A falut, amelyben

katolikusok, unitáriusok, székely szombatosok, görög katolikusok és reformátusok laktak alig 200 házban, elárasztották vízzel.

A házak eltűntek, de a falu templomainak tornyai még sokáig kilátszottak a vízből, mielőtt ledőltek.

Az egykori lakosok évente visszajárnak, 2020-ban pedig elhatározták, hogy visszaépítik a tó közepén az egykori katolikus templom tornyát a megmaradás és az összetartozás szimbólumaként.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, aki gyűjtést szervezett a templomépítésre, elmondta, sok ezer ember adományozott függetlenül felekezeti hovatartozásuktól országszerte és a határokon túl is.

A 20. kerületi Mátyás király téren felépült templom terveinek vázlatát Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész készítette, a terveket tanítványa, Dósa-Papp Tamás dolgozta ki. A templom alapkövét 2018-ban tették le, az építkezést 2019-ben kezdték el.

Ezt olvassa mindenki:
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek  
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar tanulók támogatását - mutatjuk az összegeket
Hivatalos: börtönbe kell mennie az ismert magyar politikusnak - korában Orbán Viktor konvoját üldözte az autópályán
Segíts egy megosztással! - Egy kórházból eltűnt, 10 éves fiút keres a rendőrség
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Mi erre a magyarázat? Czeglédy Csaba ügyvéd hétfőn a közösségi oldalán emlékezett meg az...
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Már az amerikai jobboldal is a tekintélyelvű, homofób magyar kormányra veti vigyázó tekintet...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
A 444 megkérdezte a norvég külügyminisztériumtól, hogy mit gondolnak arról, hogy a magyar kor...
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Lezárta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) annak a 2015-ös közbeszerzésnek a vizsgálatát, amelyben a magyar állam 9 milliárd forint uniós támogatásból vásárolt CT- és röntgengé...
  
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times, hogyan próbálja befolyásolni Orbán Viktor az amerikai közvéleményt, hogy elfedje a magyar jogállamiság leépítését, és támogatók...
  
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Jó hírünk a nagyvilágban Magyarországon járt a ZDF német televíziócsatorna riportere, hogy az Auslandsjournal című műsornak készítsen egy körképet azokról a magyar állapotokról, am...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Orbán elárulta hány ezer külhoni templom újult meg neki köszönhetően - kapaszkodj meg

A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.

A kormányfő kijelentette, hogy a magyar nemzet nem akar letérni arról az ösvényről, amelyen 1000 éve jár. Nem akar sem letérni, sem lesodródni. Szerinte pedig ez csak akkor lehetséges, ha az állam és az egyházi közösségeknek együttműködnek – ezt a közös munkát pedig az alaptörvényünk is szentesíti.

Hozzátette, hogy egyre kevesebb a templomépítő nemzet Európában, a keresztény közösségek eltűnőben vannak nem csak a távoli háborús területeken, hanem a békés Nyugaton is, de a magyar ezer éve templomépítő nemzet. Elmondta azt is, hogy 2010 óta a Kárpát-medence magyarok lakta területein a kormány segítségével

150 új templom épült, 3000 pedig megújult.

„A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben. A keresztény alapokon álló demokráciában az államnak nem csak feladata, de kötelessége is a hagyományos közösségekért felelősséget vállalni, a családtól a gyülekezeteken át a nemzetig” – emelte ki a miniszterelnök.

Úgy vélte: Nyugat-Európa ma „a kulturális és civilizációs talaj- és egyensúlyvesztés fázisában” van, a nagy történelmi szerep és küldetés, amit a keresztény-keresztyén európai civilizáció az elmúlt 500 évben betöltött, most gyengül és szertefoszlik, feladta a küldetéstudatát, kulturális és szellemi örökségét, egyszerűen eldobta a jövőjét.

„Ilyenkor eszembe jut, hogy hányan és hányszor akartak bennünket felzárkóztatni oda, ahol ma már nem építenek templomokat, csak mecseteket” – jegyezte meg Orbán Viktor.

A miniszterelnök méltatta az új templom felépülésében vállalt szerepéért Bagdy Emőke szakpszichológust, aki a legnagyobb magánadománnyal támogatta az épület megvalósulását.

Szólt Makovecz Imre építészről, aki – mint mondta – „élete alkonyán megálmodta a szentély”, és Dósa-Papp Tamás építészről, aki folytatta és kidolgozta mestere terveit. A kormányfő méltatta helyi közösség erejét is, mert – jegyezte meg – az épület annak hírnöke is, hogy létezik Pesterzsébeten egy olyan református gyülekezet, amely hisz a saját jövőjében.

A hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kiemelte: a templomépítők és a templomban szolgálók felelőssége, hogy „hívjanak”, azaz, hogy előkészítsék Isten és ember találkozását. Amikor azonban Isten megjelenik, akkor félre kell állniuk, mert akkor már csak Isten számít.

Úgy fogalmazott: „bennünket reformátusokat az kell, hogy jellemezzen, hogy hátra tudunk lépni, vissza tudunk vonulni, amikor a találkozás Isten és ember között megtörténik.”

A református püspök megjegyezte: a történet némiképp ironikus tanítása, hogy Isten jelenléte a templomban nem a szertartás vagy az igehirdetés automatikus következménye, előfordul, hogy az egyházi rutin inkább akadályozza azt. Ezért az első templom felszentelésekor a szentlélek „kicsit félretolta” a lelkipásztorokat, hogy az emberek vele való találkozása „igazi, belső megrendülés legyen”.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében arról beszélt: a pesterzsébeti gyülekezet a névadással jelzi, hogy az erdélyi bözödújfalusi összetartozás templomának kíván testvére lenni.

Felidézte: Bözödújfalu, a Marosvásárhelytől 22 kilométerre lévő település a 80-as évek közepén lett a Ceausescu-féle falurombolás áldozata. A falut, amelyben

katolikusok, unitáriusok, székely szombatosok, görög katolikusok és reformátusok laktak alig 200 házban, elárasztották vízzel.

A házak eltűntek, de a falu templomainak tornyai még sokáig kilátszottak a vízből, mielőtt ledőltek.

Az egykori lakosok évente visszajárnak, 2020-ban pedig elhatározták, hogy visszaépítik a tó közepén az egykori katolikus templom tornyát a megmaradás és az összetartozás szimbólumaként.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, aki gyűjtést szervezett a templomépítésre, elmondta, sok ezer ember adományozott függetlenül felekezeti hovatartozásuktól országszerte és a határokon túl is.

A 20. kerületi Mátyás király téren felépült templom terveinek vázlatát Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész készítette, a terveket tanítványa, Dósa-Papp Tamás dolgozta ki. A templom alapkövét 2018-ban tették le, az építkezést 2019-ben kezdték el.

Legolvasottabbak
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Most érkezett
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Kövess minket!
     
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Úristen! - Nem vitték haza a betegszállítók az epilepsziás férfit, most holtan találtak rá az erdőben
Elképesztő látvány: 25 rendőrautó jelent meg, kiderült kiért mentek...
Kitört a botrány: Kiderült, mit hallgattak el Szijjártó Péter pozsonyi látogatásáról
Óriási botrány: Balog szerint a politikának általában szüksége van ellenségképre
Forrnak az indulatok miután az USA elnöke gengszternek nevezte Orbánt
Minden jel szakításra utal Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea házasságában?
Várkonyi kiakadt: Tessék végigcsinálni a gyerekkoromat, két orvos szülő meg egy komplett orvos família gyerekeként...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU