van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-12-07
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Egy nyugdíjas kemény sorait osztja mindenki: remélem, hogy idővel Ön is megkapja azt, ami jár Önnek

NYÍLT LEVÉL MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKÉNEK

Köszönettel vettem levelét, amelyet hozzám intézni nagylelkű volt.

Mostani levelét azzal kezdi:

„Az oltásoknak köszönhetően sikerült megfékeznünk a vírust.”
Fájdalommal vagyok kénytelen felhívni az Ön figyelmét arra, hogy nem említi, melyik vírusról van szó. Ugyanis amennyiben például feketehimlőről, akkor teljesen, ha a tébécéről, akkor nagyrészt igaz, ha viszont a koronavírusról (Covid) akkor ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak.
Illetlenségnek tartom, hogy a negyedik járványhullám felfelé ívelő szakaszában Ön a győzelemről szól.

Engedelmével, Önt idézem: „minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük”. Márpedig minden jel szerint még csak kezdő sípszó utáni néhány percnél tartunk, és .nagyon nem állunk nyerésre.

Bátorkodom felhívni szíves figyelmét arra, hogy az inflációs ár-bér (ez esetben inkább összkereslet)-spirált nagyon könnyű elindítani, de roppant nehéz megfékezni. Az egyszeri nyugdíjemelés, a többi, pénzbőséget, ezzel keresleti többletet teremtő intézkedés olyan pénzkibocsájtást jelent, amelynek nincs fedezete. A pénz tehát felhígul, ezt nevezzük inflációnak.

Ön azt írja: „továbbra is biztosítani fogjuk az inflációkövető nyugdíjemelést”. Ha ezt komolyan gondolják, az üres kassza mélyén kell kotorászniuk. Az infláció ugyanis könnyedén lehet két számjegyű is, melynek fedezetére aligha jut belső forrás.
Mellesleg, a rend kedvéért megemlítem, hogy a 13. havi nyugdíjat a „baloldali”, szerintem inkább liberális kormány adta és az Önök által elfelejtett, 2008-as világválság idején volt kénytelen visszavonni.

Önök ennek a nemzetközi tragédiának a hátán kerültek kormányra, egy konjukturális időszak kezdetén.
Ahelyett, hogy ezt a „kegyelmi” állapotot a nyugdíjrendszer és általában a költségvetés átalakításra használták volna, elmulatták luxusberuházásokra, azaz az Ön jövőbeni hírnevének fenntartására.

Az Ön hiúságát növelő célokra. pazarolták el azt a pénzt, amit mi (akikre Ön hivatkozik) egy élet munkájával megteremtettünk.

Megkapjuk tehát azt, ami Ön szerint jár nekünk. Nagyon remélem, hogy idővel Ön is megkapja azt, ami jár Önnek.

Üdvözlettel, nyugdíjas.

Ellenzéki összefogás: 2022

Ezt olvassa mindenki:
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek  
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar tanulók támogatását - mutatjuk az összegeket
Hivatalos: börtönbe kell mennie az ismert magyar politikusnak - korában Orbán Viktor konvoját üldözte az autópályán
Segíts egy megosztással! - Egy kórházból eltűnt, 10 éves fiút keres a rendőrség
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés...
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Mi erre a magyarázat? Czeglédy Csaba ügyvéd hétfőn a közösségi oldalán emlékezett meg az...
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Már az amerikai jobboldal is a tekintélyelvű, homofób magyar kormányra veti vigyázó tekintet...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
A 444 megkérdezte a norvég külügyminisztériumtól, hogy mit gondolnak arról, hogy a magyar kormány jogi lépéseket fontolgat, miután kiderült: hazánk végleg lemondhat a Norvég Alap forrá...
  
Úristen! - Nem vitték haza a betegszállítók az epilepsziás férfit, most holtan találtak rá az erdőben
Az ötvenéves férfinak nem hagyták, hogy a kocsiban cigizzen, ezért inkább kiszállt. Kutyás fiatalok találták meg egy férfi holttestét Gánt külterületén, egy Vérteskozma melletti erd...
  
Robbant a hír: Beperelte Magyarországot a Pfizer és a BioNTech
Még januárban pert indított a belga bíróságon Magyarország ellen a vakcinaszállítmányok miatt a Pfizer és a BioNTech – írja a Politico, ami most szerezte meg a bírósági dokumentumokat...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Egy nyugdíjas kemény sorait osztja mindenki: remélem, hogy idővel Ön is megkapja azt, ami jár Önnek

NYÍLT LEVÉL MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKÉNEK

Köszönettel vettem levelét, amelyet hozzám intézni nagylelkű volt.

Mostani levelét azzal kezdi:

„Az oltásoknak köszönhetően sikerült megfékeznünk a vírust.”
Fájdalommal vagyok kénytelen felhívni az Ön figyelmét arra, hogy nem említi, melyik vírusról van szó. Ugyanis amennyiben például feketehimlőről, akkor teljesen, ha a tébécéről, akkor nagyrészt igaz, ha viszont a koronavírusról (Covid) akkor ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak.
Illetlenségnek tartom, hogy a negyedik járványhullám felfelé ívelő szakaszában Ön a győzelemről szól.

Engedelmével, Önt idézem: „minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük”. Márpedig minden jel szerint még csak kezdő sípszó utáni néhány percnél tartunk, és .nagyon nem állunk nyerésre.

Bátorkodom felhívni szíves figyelmét arra, hogy az inflációs ár-bér (ez esetben inkább összkereslet)-spirált nagyon könnyű elindítani, de roppant nehéz megfékezni. Az egyszeri nyugdíjemelés, a többi, pénzbőséget, ezzel keresleti többletet teremtő intézkedés olyan pénzkibocsájtást jelent, amelynek nincs fedezete. A pénz tehát felhígul, ezt nevezzük inflációnak.

Ön azt írja: „továbbra is biztosítani fogjuk az inflációkövető nyugdíjemelést”. Ha ezt komolyan gondolják, az üres kassza mélyén kell kotorászniuk. Az infláció ugyanis könnyedén lehet két számjegyű is, melynek fedezetére aligha jut belső forrás.
Mellesleg, a rend kedvéért megemlítem, hogy a 13. havi nyugdíjat a „baloldali”, szerintem inkább liberális kormány adta és az Önök által elfelejtett, 2008-as világválság idején volt kénytelen visszavonni.

Önök ennek a nemzetközi tragédiának a hátán kerültek kormányra, egy konjukturális időszak kezdetén.
Ahelyett, hogy ezt a „kegyelmi” állapotot a nyugdíjrendszer és általában a költségvetés átalakításra használták volna, elmulatták luxusberuházásokra, azaz az Ön jövőbeni hírnevének fenntartására.

Az Ön hiúságát növelő célokra. pazarolták el azt a pénzt, amit mi (akikre Ön hivatkozik) egy élet munkájával megteremtettünk.

Megkapjuk tehát azt, ami Ön szerint jár nekünk. Nagyon remélem, hogy idővel Ön is megkapja azt, ami jár Önnek.

Üdvözlettel, nyugdíjas.

Ellenzéki összefogás: 2022

Legolvasottabbak
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
Most érkezett
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Kövess minket!
     
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Úristen! - Nem vitték haza a betegszállítók az epilepsziás férfit, most holtan találtak rá az erdőben
Robbant a hír: Beperelte Magyarországot a Pfizer és a BioNTech
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Magyar szamuráj: Figyelmeztető lövést adtak le a rendőrök egy karddal hadonászó férfi miatt
Elképesztő látvány: 25 rendőrautó jelent meg, kiderült kiért mentek...
Kitört a botrány: Kiderült, mit hallgattak el Szijjártó Péter pozsonyi látogatásáról
Óriási botrány: Balog szerint a politikának általában szüksége van ellenségképre
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU