Csatlakozz hozzánk facebookon
Magyarország segít Azerbajdzsánnak újjáépíteni az Örményországtól elfoglalt területeket  

Magyarország segít Azerbajdzsánnak az újjáépítésben "a hegyi-karabahi konfliktus után", közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve, hogy a 2020-as évek közepétől reális, hogy Magyarország azeri gázt is vásároljon. Amit Szijjártó "konfliktusként" jellemzett, az háború volt, melyben Azerbajdzsán lerohanta a de facto Örményországhoz tartozó, örmények lakta Hegyi Karabahot, amely a Szovjetunió széthullása idején szakadt ki Azerbajdzsánból.

Szijjártó szerint "kétségtelen" hogy az elmúlt hetekben a világjárvány mellett a karabahi konfliktus volt "a másik fontos esemény" a világsajtóban. Azért történt egy s más az elmúlt hetekben, ami kicsit jobban izgalomban tartotta a világot a karabahi konfliktusnál, hogy mást ne mondjak, az Egyesült Államokban elnökválasztást tartottak, amit Donald Trump elnök elbukott, de nem volt hajlandó elismerni vereségét, és a biztatására szélsőséges zavargók lerohanták a Capitoliumot, emiatt a demokraták tíz republikánus képviselő támogatásával szerdán másodjára is vádat emeltek ellene. Trump elnöksége előtt az amerikai történelemben összesen kétszer emeltek vádat a regnáló elnök ellen. Minderről esett is némi szó a világsajtóban az elmúlt hetekben.

"Magyarország mindig is kiállt Azerbajdzsán területi integritása mellett és a konfliktusok tárgyalásos megoldását pártoltuk" - közölte Szijjártó a konfliktusról, amit Azerbajdzsán végül katonai invázióval rendezett. Szijjártó most arról tárgyalt, hogy a magyar vállalatok miként vehetnek részt a háború sújtotta területek újjáépítésében. Ehhez az állami Eximbank százmillió dolláros hitelkeretet is nyújt a programban részt venni kívánó magyar vállalatok számára. (Via MTI)

444
Ez is érdekelhet:
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nem incidens történt a Honvédelmi Minisztérium szerint. A déli határszakaszon életét vesztette egy katona csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya ...
  
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nemzetközi botrány: Orbánt diktátorozó példamondatokat kapott Varga Judit Brüsszelben
Közel 80 millió forintot kapott Pataky Attila cége
A kommunizmus által okozott szenvedésről beszélt Gulyás Gergely
Szijjártó nem tudott mit mondani arra, hogy a lengyelek nem fogadják el az EU által nem jóváhagyott vakcinákat
Magyarországnak a biztonságpolitikai, az egészségvédelmi, a gazdasági és az energetikai érdekei is azt követelik meg, hogy folyamatosan erősítse az együttműködését Törökországgal - ...
  
Hollik: Gyurcsány Ferenc volt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát
A Fidesz és a KDNP értékelése szerint Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott, hiszen az adatvédelmi hatóság vizsgálata szerint tisztességtelen és szabálytalan adatszerzésre használt...
  
Havasi szerint hazánk 3,5 millióval több embert tud beoltani, mint egy hasonló méretű EU-tagország
Megkezdődött a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek online egyeztetése, amely megelőzi a 27 uniós tagország állam- és kormányfőinek szintén videokonferencia formájában megszerve...
  
Orbán: Az egész járvány legnehezebb két hete jön
Az egész eddigi koronavírus-járvány legnehezebb két hete előtt áll az ország - közölte a miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban mindenkit ...
  
Rogánné és családja másik földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal
Rogán új felesége és családja másik, kisebb földvásárlását is elkaszálta a kormányhivatal - írja a hvg.hu. A lap szerint a hivatal a beadvány formai és tartalmi hibáira hivatkozott a ...
  
Szijjártó lehetségesnek tartja, hogy török vakcinát is vegyen majd a kormány
Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön török kollégájával, Mevlüt Çavuşoğluval tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten, ahol többek között arról beszélt, hogy tör...
  
Boross szerint egy amatőr pozőrt választottak meg budapesti főpolgármesternek
A kommunizmus áldozatainak emléknapja apropóján adott interjút a Magyar Nemzetnek Boross Péter egykori miniszterelnök. Egy ponton azonban némi gyurcsányozásba ment át a beszélgetés. Boros...
  
Nyilvánossá vált Müller Cecília levele az FFP2-es maszkokról - Kötelező lesz itthon is?
Több országban is szigorítottak már az eddig sem egyszerű maszkviselési kötelezettségen. Van, ahol elrendelték, hogy a közösségben - például tömegközlekedési eszközön - csak FFP2-es...
  
Kövér: ma is vannak ugyanolyan veszélyes, emberellenes, ordas eszmék, mint amilyenek a nagyszüleink vagy dédszüleink idejében felforgatták a világot
Egyre fontosabb lesz az iskolarendszer szerepe abban, hogy a fiatalok megismerjék a kommunista diktatúrákkal kapcsolatos információkat, mert már nincsenek olyan közvetlen társadalmi élmények...
  
Nem akárkivel tárgyalt Orbán Viktor a Karmelita kolostorban
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda ...
  
Szijjártó: Több uniós tagállam kérte el Budapesttől Moszkva telefonszámát
A külügyminiszter szerint nagyon sokan szeretnének vásárolni a Szputnyik V oltóanyagból. Szijjártó Péter külügyminiszter az Európai Unió Tanácsának külügyi tanácskozásán azt ál...
  
Nagyon úgy tűnik, erős fogyásnak indult Orbán
Az elmúlt napokban Orbán Viktorról a Facebookra felkerült képeken és videókon tűnt fel valami különös: jóval vékonyabbnak látszik az arca, mint az elmúlt években megszoktuk. Elősz...
  
Gulyás Gergely bejelentette, meddig hosszabbítja meg a kormány a korlátozásokat
Mit, miért tesz a kormány? címmel ma 10.30-ra hirdette meg a kormány szokásos sajtótájékoztatóját, a Kormányinfót, amelyet ezúttal is Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszt...
  
Orbán Viktort a jövő héten oltják be, kínai vakcinát akar kapni
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön újra a nyilvánosság elé állt egy Kormányinfó sajtótájékoztatón, amelyen elárulta, Orbán Viktor miniszterelnö...
  
Szlovákia magyarlakta részeinek elcsatolásától tartva vonják meg a kettős állampolgárságot a magyaroktól
Abháziát, Kelet-Ukrajnát, a Donyec-medencét és más hasonló háborús térségeket emlegetett a szlovák külügyi államtitkár annak indoklásaként, miért nem teszik lehetővé a kettős ál...
  
Decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2020 decemberben 449 400 forint volt, ami 10,6 százalékka...
  
A csepeli buszon megkéseltek egy nőt, aki SZFE-s maszkot viselt
Csütörtök reggel az arcán megvágtak egy nőt a csepeli Szent Imre téren, a 151-es buszon, minden valószínűség azért, mert egy FreeSZFE maszkot viselt a Színház- és Filmművészeti Egyete...
  
Kiderült várhatóan hányan nem írják alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyt
Az Index értesülései szerint a vártnál többen fogják aláírni az új szolgálati jogviszonyt, amellyel március elsejétől dolgozhatnának tovább. Kapcsolódó A héten eldől, mennyi orvos ...
  
Segíts egy megosztással - 13 éves kisfiút keres a rendőrség
2020-02-24 eltűnési dátummal töltötte fel a rendőrség a kisfiú keresését. Személyes adatok Név: ILLÉS BALÁZS Születési családi és ...
  
Alkatrészhiány: Leáll az egyik Ford-gyár is
A román gazdaság is megérzi a nyolcnapos kényszerszünetet. Korábban a Dacia autógyára is leállt hasonló alkatrészhiány miatt. Alkatrészhiány miatt holnap (február 26.) leáll a craiova...
  
Kovács Zoltán keményen beleszállt az Európai Bizottság alelnökébe
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét a magyar demokráciát becsmérelte, megsértve ezzel Magyarországot és a magyar embereket – írta Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikác...
  
Kovács szerint Vera Jourová megsértette Magyarországot és ezzel a magyar embereket amikor a magyar demokráciát becsmérelte
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét a magyar demokráciát becsmérelte, megsértve ezzel Magyarországot és a magyar embereket - írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsol...
  
Óriási fogás: migránsokkal tömött kisbuszt fogtak a rendőrök
A rendőrök egy embercsempésszel és tizenhat illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében. A rendőrök – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-f...
  
Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le
A Telex is beszámolt róla szerdán, hogy Izrael bejelentette: ötezer adag Moderna-vakcinát ad Magyarországnak a diplomáciai támogatásáért cserébe. Összesen százezer adagot osztottak szét...
  
Nemzetgazdaság: kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Nemzeti Oltóanyaggyárat a kormány
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Nemzeti Oltóanyaggyár és a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár megvalósításának projektjét – derül k...
  
Mindenkit kiborít Mészáros Lőrinc cégének budai építkezése
Még hajnali egykor se hagyták abba a munkát február elején a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai építkezésén. A szomszédos ház lakói a rendőrséget hívták csendháborítás miatt, míg ...
  
Ocsmány, koszos, büdös vágóhidat függesztett fel a Nébih - mutatjuk melyik településen
Tart még a több esetben súlyos meglepetéseket hozó vágóhídellenőrzés-sorozat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih), a legfrissebb eredményről csütörtökön számolt...
  
Szijjártó szerint több uniós tagállam Budapestnél kopogtatott, hogy ők is rendelhessenek orosz vakcinát
Szijjártó Péter szerint több uniós tagállam is Budapestnél kopogtatott „Moszkva telefonszámáért”, hogy ők is rendelhessenek a koronavírus elleni orosz Szputnyik V-vakcinákból – leg...
  
Nekiment Niedermüllernek a 100 tagú Cigányzenekar botrány miatt
Bajkai István, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség erzsébetvárosi elnöke felháborítónak tartja, hogy távoznia kell a kerületből a 100 tagú Cigányzenekarnak. – Nagyon egyszerű megfej...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Magyarország segít Azerbajdzsánnak újjáépíteni az Örményországtól elfoglalt területeket
Magyarország segít Azerbajdzsánnak az újjáépítésben "a hegyi-karabahi konfliktus után", közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve, hogy a 2020-as évek közepétől reális, hogy Magyarország azeri gázt is vásároljon. Amit Szijjártó "konfliktusként" jellemzett, az háború volt, melyben Azerbajdzsán lerohanta a de facto Örményországhoz tartozó, örmények lakta Hegyi Karabahot, amely a Szovjetunió széthullása idején szakadt ki Azerbajdzsánból.

Szijjártó szerint "kétségtelen" hogy az elmúlt hetekben a világjárvány mellett a karabahi konfliktus volt "a másik fontos esemény" a világsajtóban. Azért történt egy s más az elmúlt hetekben, ami kicsit jobban izgalomban tartotta a világot a karabahi konfliktusnál, hogy mást ne mondjak, az Egyesült Államokban elnökválasztást tartottak, amit Donald Trump elnök elbukott, de nem volt hajlandó elismerni vereségét, és a biztatására szélsőséges zavargók lerohanták a Capitoliumot, emiatt a demokraták tíz republikánus képviselő támogatásával szerdán másodjára is vádat emeltek ellene. Trump elnöksége előtt az amerikai történelemben összesen kétszer emeltek vádat a regnáló elnök ellen. Minderről esett is némi szó a világsajtóban az elmúlt hetekben.

"Magyarország mindig is kiállt Azerbajdzsán területi integritása mellett és a konfliktusok tárgyalásos megoldását pártoltuk" - közölte Szijjártó a konfliktusról, amit Azerbajdzsán végül katonai invázióval rendezett. Szijjártó most arról tárgyalt, hogy a magyar vállalatok miként vehetnek részt a háború sújtotta területek újjáépítésében. Ehhez az állami Eximbank százmillió dolláros hitelkeretet is nyújt a programban részt venni kívánó magyar vállalatok számára. (Via MTI)
 Forrás: 444
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nemzetközi botrány: Orbánt diktátorozó példamondatokat kapott Varga Judit Brüsszelben
Elképesztő állítás: a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósa Lajosé volt
Katonai tábor épül Gyulafirátót határában - elképesztő beruházás
Gyászol Schobert Norbi: elhunyt az a férfi, akin segíteni szeretett volna
Közel 80 millió forintot kapott Pataky Attila cége
Bodó szerint több mint egymillió munkahelyet védhetett meg a kormány
Egy friss kormányrendelet ami éjjel jelent meg - csak az nézze meg aki rajong a sportokért
A kommunizmus által okozott szenvedésről beszélt Gulyás Gergely
Ez meg mi? Vagy kikötöd, vagy agyonlőlek - videó egy magyar kamuvadőrről
Új helikoptergyár Magyarországon - óriási fejlesztések kezdődtek
Hollik: A baloldal aljas politikai számításból azon dolgozik, hogy elhúzódjon a járvány
Varga Judit: Most Brüsszelnél pattog a labda, itt az idő, hogy ők is elvégezzék a munka rájuk eső részét
Felszámolják Ákos volt budai éttermét, ráadásul nem is akárkik! - Mészárosék
Kiskirályok: Alkalmazott veszi fel a leesett szemüveget a parlamenti képviselő helyett
Kétmilliárdos ingatlanügy robbantotta a legújabb bombát Budapesten
Mindenkit kiborít Mészáros Lőrinc cégének budai építkezése
Kiderült mikor olthatják be Orbán Viktort!
Összehívott a külügy 100 országból 100 embert, akik egy héten át egy teremben ülnek
Szijjártó: Több uniós tagállam kérte el Budapesttől Moszkva telefonszámát
Deutsch Tamás: Nyugat-Európából irigykedve nézik a magyar médiahelyzetet
Nagyon úgy tűnik, erős fogyásnak indult Orbán
Meghosszabbította a kormány a gyülekezési tilalmat
Kovács szerint Vera Jourová megsértette Magyarországot és ezzel a magyar embereket amikor a magyar demokráciát becsmérelte
Ez meg mi? Vagy kikötöd, vagy agyonlőlek - videó egy magyar kamuvadőrről
Schanda Tamás államtitkár szerint Magyarországon visszaszorították a második hullámot
Óriási a botrány: tárgyalás nélkül Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori MSZP-s országgyűlési képviselőt
Nem akárkivel tárgyalt Orbán Viktor a Karmelita kolostorban
3,5 hónap után megérkezett, és fejenként havi 10 ezer forintra jön ki az állami bértámogatás
Deutsch: Nettó hazugság, hogy az Orbán-kormány korlátozná a sajtószabadságot
Orbán bejelentés: mutatjuk mire számíthatunk
Kovács Zoltán keményen beleszállt az Európai Bizottság alelnökébe
Üzemi balesetre hivatkozva próbált a táppénzzel csalni egy szegedi pár - milliárdos csalás
Orbán Viktort a jövő héten oltják be, kínai vakcinát akar kapni
Egy friss kormányrendelet ami éjjel jelent meg - csak az nézze meg aki rajong a sportokért
Deutsch Tamás: Nyugat-Európából irigykedve nézik a magyar médiahelyzetet
Magyar zenészt gyászol Magyarország
Durván drágul az üzemanyag a következő napokban
Müller Cecília: Aki már védett, szabadulhat a korlátozások alól
Csúnyán beleszálltak a kommentelők Vitray Tamásba
A nyugdíjasok is hibásak, amiért ekkora tömeg volt reggel Szombathelyen az oltóponton a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője szerint
Katonai tábor épül Gyulafirátót határában - elképesztő beruházás
Újabb botrány: Ittasan okozott balesetet Hévíz fideszes alpolgármestere
Megtörtént a tragédia: búcsúzunk a legendás tévéstől
Boross szerint egy amatőr pozőrt választottak meg budapesti főpolgármesternek
Támogatáscsomag melyet a magyar kormány ad a vállalkozásoknak Szerbiai beruházásokra
Van autója? fontos levél érkezik figyelje a postaládát
Orbán Viktor már várja, hogy a jövő héten végre beoltsák
Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le
Kövér László azt mondta nem akarnak nyomozni a képviselőjelöltjeik után
Nagyon durván kiakadtak a jogvédők Novák Katalinra
Elgázolt és cserben hagyott egy anyát és gyermekét - Egy év fogházbüntetésre ítélték
Máris előállították a vadászt, aki a levegőbe lőve próbált elzavarni egy kutyasétáltatót
Magyarország lélegeztetőgépekkel segíti a galántai kórházat
Gulyás Gergely bejelentette, meddig hosszabbítja meg a kormány a korlátozásokat
Bánki Erik fideszes képviselő ex-felesége is kapott az állami turizmusfejlesztési támogatásból 31, 5 milliót
Komoly dilemma elé kerülnek a magánellátásba is járó betegek
Szlovákia magyarlakta részeinek elcsatolásától tartva vonják meg a kettős állampolgárságot a magyaroktól
Nyilvánossá vált Müller Cecília levele az FFP2-es maszkokról - Kötelező lesz itthon is?
Orbán szerint az egészségügy jól bírja és bírni is fogja a terhelést, a tartalékok nagyok
Pokorni szerint a Fidesz meg tudja nyerni a meccset
Durva pillanatok: Gyárfás Tamást szembesítik Portikkal a bíróságon
A csepeli buszon megkéseltek egy nőt, aki SZFE-s maszkot viselt
Idősek tucatjai várakoztak egymás hegyén-hátán a szombathelyi oltópontoknál
Nekiment Niedermüllernek a 100 tagú Cigányzenekar botrány miatt
Óriási fogás: migránsokkal tömött kisbuszt fogtak a rendőrök
Bodó szerint több mint egymillió munkahelyet védhetett meg a kormány
Vera Jourová: A magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia
Megszólalt az a kutyasétáltató férfi, akit életveszélyesen fenyegetett meg egy vadőr
Kiderült várhatóan hányan nem írják alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyt
Nemzetgazdaság: kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Nemzeti Oltóanyaggyárat a kormány
Három vagy több gyermeket nevelő szülő? - Novák Katalin újabb bejelentésének örülni fog
Mindenki megdöglik - konyhakéssel támadtak meg egy tűzoltót
ThePost
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum