Botrány: Több év börtönbüntetést kértek a Fidesz tavaly lelépett országgyűlési képviselőjére


Szerdán meghallgatták a tanúkat a büntetőügyében.

Hírportálunk is beszámolt arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYK) hivatali vesztegetés elfogadása, illetve más bűncselekmények gyanúja miatt nyújtott be vádiratot Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő és nyolc társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyészség 6.666.666 forint összegű vagyonelkobzást,

hat év börtönbüntetést, ötmillió forint értékű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért az elsőrendű vádlott, vagyis Boldog István esetében.

A vádirat alapján a Boldoghoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek, és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

Június 7-én, szerdán tárgyalták a Boldog-ügyet a Fővárosi Törvényszéken.

Rédai János, Kuncsorba egykori polgármestere arról beszélt a bíróságon, hogy ők a művelődési házat és az idősek otthonát akarták felújítani a településen, ezért nyertek 54, illetve 20 millió forint támogatást pályázati úton.

„Igyekeztünk jó pályázatokat beadni. Volt olyan, hogy egyszer Kétpóra Boldog fél óránként váltva hívott bennünket. Elmentem nyilván, jó fél órát vártam arra, aki bent volt előttem”

– jelentette ki volt településvezető, hozzátette: „ezen a megbeszélésen Petrácska volt ott, ha jól emlékszem, meg István”.

Petrácska, vagyis Fehér Petra a Boldog-ügy másodrendű vádlottja, a korrupt fideszes politikus „jobbkeze” volt.

Rédai szerint a kétpói megbeszélés rövid volt, ugyanis az általa vezetett település kicsi. Elmondása szerint csak arról beszélt Boldoggal, hogy a települése, Kuncsorba milyen pályázatokra jelentkezne.
Azt állította, hogy a találkozó akkor történt meg, amikor a kuncsorbai pályázatok már előkészítés alatt álltak. Erre megkérdezte a bíró, hogy akkor egyáltalán miért volt szükség a megbeszélésekre, illetve volt-e szó másról is, mire Rédai csak annyit mondott:

„Hát, megkérdezték, hogy vagyunk”.

Hasonló sztorival állt elő Török Tamás is, Örményes polgármestere. Törököt egyébként 2019-ben a Fidesz indította a településen, Boldog István pedig jó szívvel támogatta.

Szerinte voltak egyeztetések a TOP-os pályázatokról, de Boldogék csak annyit tettek, hogy felhívták a figyelmüket olyan lehetőségekre, amelyek esetlegesen még kihasználatlanok voltak.

Elmondta, hogy ő is járt „polgármesteri viziten” Kétpón, szerinte itt arról volt szó, hogy ők maguk mire szerettek volna pályázni.

Török úgy vélekedett, hogy „teljesen természetes, hogy a polgármester megkeresi ilyen ügyben az országgyűlési képviselőt, és tájékoztatja arról, milyen fejlesztéseket szeretne a településén”.

A beszélgetésen szerinte csak Boldog István és Fehér Petra volt jelen, majd elmondta, hogy Boldog őt arra biztatta, hogy „pályázzon arra, amire gondolja„.

Ők egy egy kastély felújítására akartak elnyerni 100 millió forintot, a pályázat sikeres lett, ám végül 100 helyett csupán bruttó 85 milliót kaptak.

Török kiemelte, olyanról nem volt szó, hogy Boldog megmondta volna, ki legyen az esetleges kivitelező. Hozzátette: tudomása szerint a „képviselő úrnak ezekre nem volt ráhatása„.

Arról is beszélt, hogy egyszer felhívta őt Kengyel polgármestere, Nagy Szilárd, aki arról érdeklődött, van-e rajta valamilyen nyomás a pályázatokkal kapcsolatban.

„Fura volt a hangszíne, fura volt, hogy felhívott. Szinte olyan volt, mintha egy újságíró tenne fel kérdéseket”

– mondta Török.

A bíróság egy harmadik tanút is meghallgatott, aki a martfűi polgármesteri hivatalban dolgozott az érintett időszakban.

Az asszony annyit mondott, hogy a kétpói megbeszélés után felháborodva ment be a hivatalba a martfűi polgármester, és annyit mondott neki, hogy

„pénzt kérnek vissza a pályázatokból”.

A tanú azt nem tudta megmondani, hogy pontosan ki kérte ezt a polgármestertől.

Boldogék ámokfutására több polgármester egészen másképp tekintett vissza, Kazinczi István tiszatenyői polgármester szerint

Boldog István „föld és ég ura”,

és hatalmas szerepe volt az elnyert pályázatokban.

Tiszaföldvár polgármestere, Hegedűs István pedig azt mondta, többször is megkeresték Fehér Petráék (ügy másodrendű vádlott) a körzet településeinek polgármestereit azzal, hogy a nyertes pályázati pénzekből mennyit kell visszafizetni.

Törökszentmiklós jobbikos polgármestere pedig arról beszélt, hogy Fehérék követelték: a megnyert pályázatokból csorgassanak vissza 20 százalékot, kampánytámogatásra.

A Boldog-ügy novemberben folytatódik további tanúkihallgatásokkal.

(telex.hu nyomán)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....