Orbánról rappelt egy magyar előadó a koncertjén, ami ezután történt....


Így néz ki a magyar demokrácia 2023-ban.

A fiatalokat célzó Petőfi TV csütörtök esti Kulisszák mögött című műsorában levetítették Beton.Hofi A38 hajón előadott koncertjét, emellé portréfilmet is forgattak az előadóval. A Magyar Hang azonban kiszúrta: a felvételből azonban „véletlenül” kimaradt egy dalrészlet, amelyben az előadó Orbán Viktorról rappelt – azt ugyanis kivágták belőle.

Schwarcz Ádám koncertjében már az első pillanattól fogva keményen fogalmazott: kijelentette, Magyarországon manapság illetlenség megkérdezni, „hogy vagy„. A csütörtökön levetített részben azonban mélyen hallgattak a rapper rendszerkritikus attitűdjéről, azonban azt fontosnak tartották kiemelni, hogy az előadó Erdélyből származik.

A köztévében Beton.Hofi egyik legismertebb, egyben legnagyobb hatású, Bagira című számából éppen az egyik kulcserészletet cenzúrázták, amely Orbán Viktorról és a magyar politikai rendszerről szól.

„Belehalok, milyen szabad ország ez, anyámnak írok sms-t és az Orbán les” — hangzik el a számban, azonban a bevágott részletben nyoma veszett a miniszterelnök nevének.

Az eredeti dal így hangzik:



A Magyar Hang megkereste a közmédiát, miért tüntették el a kormányfő nevét a videóból. Egyelőre azonban nem válaszoltak.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen