van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-12-07
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Kétmilliárdos állami támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút (igen, 2!!! milliárdból)

Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút és a Kemencei Erdei Múzeumvasút – mondta Nagy István kedden Szokolyán.

Az agrárminiszter az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a Királyréti Erdei Vasút teljes, 10 kilométeres pályaszakaszán új, korszerű beton keresztaljak kerültek a régi fa talpfák helyére, megújultak a peronok, a vízelvezető rendszer, valamint a pályaszakaszokon található hidak és a váltók is. Hozzátette, hogy Kismaros és Szokolya településeken a zajterhelés csökkentésére zajcsökkentő betéteket helyeztek el.

„Természeti értékeink védelme komoly feladatot ró ránk, amely környezetünk kincseinek megmutatásával kezdődik, és ebben nyújt segítséget az erdei kisvasút” – fogalmazott az agrárminiszter.

Nagy István hangsúlyozta, hogy 2010-től a kormány tudatosan kezdte el az ökoturisztikai hálózatok fejlesztését, amelynek keretében 20 milliárd forintból megújították az erdei turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrát. Kitért arra, hogy a Börzsöny leglátogatottabb részén az elmúlt évtizedben látványos fejlesztések történtek: ez idő alatt épült a csóványosi kilátó, a királyréti kiránduló központ, a Toronyalja pálos emlékhely, a várhegy kilátó, valamint tanösvények, parkolóhelyek, pihenőhelyek és játszóterek.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2010 előtt nem jutott pénz ilyen felújításokra. A kormánynak azzal kellett szembesülnie, hogy ha nem kezdi meg a kisvasutak felújítását, akkor azokat balesetveszély miatt sorra be kell zárni – mondta, hozzátéve: a kabinet az első ütemben 10 milliárd forintot, a második ütemben 12 milliárd forintot biztosított a kisvasutak renoválására.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy tavaly 33 százalékkal nőtt a Dunakanyarba látogató turisták száma és a növekvő létszámot növekvő lehetőségekkel ki is tudja szolgálni a térség. Hozzátette, hogy aki a kisvasutat használja, annak fontos a környezet értékeinek a megóvása. „Ide a Börzsönybe napelemes kisvasúttal is lehet már érkezni, a Vili1 és a Vili2 is várja a látogatókat” – fűzte hozzá az államtitkár.

Ezt olvassa mindenki:
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek  
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar tanulók támogatását - mutatjuk az összegeket
Hivatalos: börtönbe kell mennie az ismert magyar politikusnak - korában Orbán Viktor konvoját üldözte az autópályán
Segíts egy megosztással! - Egy kórházból eltűnt, 10 éves fiút keres a rendőrség
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Mi erre a magyarázat? Czeglédy Csaba ügyvéd hétfőn a közösségi oldalán emlékezett meg az...
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Már az amerikai jobboldal is a tekintélyelvű, homofób magyar kormányra veti vigyázó tekintet...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
A 444 megkérdezte a norvég külügyminisztériumtól, hogy mit gondolnak arról, hogy a magyar kor...
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Lezárta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) annak a 2015-ös közbeszerzésnek a vizsgálatát, amelyben a magyar állam 9 milliárd forint uniós támogatásból vásárolt CT- és röntgengé...
  
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times, hogyan próbálja befolyásolni Orbán Viktor az amerikai közvéleményt, hogy elfedje a magyar jogállamiság leépítését, és támogatók...
  
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Jó hírünk a nagyvilágban Magyarországon járt a ZDF német televíziócsatorna riportere, hogy az Auslandsjournal című műsornak készítsen egy körképet azokról a magyar állapotokról, am...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Kétmilliárdos állami támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút (igen, 2!!! milliárdból)

Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút és a Kemencei Erdei Múzeumvasút – mondta Nagy István kedden Szokolyán.

Az agrárminiszter az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a Királyréti Erdei Vasút teljes, 10 kilométeres pályaszakaszán új, korszerű beton keresztaljak kerültek a régi fa talpfák helyére, megújultak a peronok, a vízelvezető rendszer, valamint a pályaszakaszokon található hidak és a váltók is. Hozzátette, hogy Kismaros és Szokolya településeken a zajterhelés csökkentésére zajcsökkentő betéteket helyeztek el.

„Természeti értékeink védelme komoly feladatot ró ránk, amely környezetünk kincseinek megmutatásával kezdődik, és ebben nyújt segítséget az erdei kisvasút” – fogalmazott az agrárminiszter.

Nagy István hangsúlyozta, hogy 2010-től a kormány tudatosan kezdte el az ökoturisztikai hálózatok fejlesztését, amelynek keretében 20 milliárd forintból megújították az erdei turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrát. Kitért arra, hogy a Börzsöny leglátogatottabb részén az elmúlt évtizedben látványos fejlesztések történtek: ez idő alatt épült a csóványosi kilátó, a királyréti kiránduló központ, a Toronyalja pálos emlékhely, a várhegy kilátó, valamint tanösvények, parkolóhelyek, pihenőhelyek és játszóterek.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2010 előtt nem jutott pénz ilyen felújításokra. A kormánynak azzal kellett szembesülnie, hogy ha nem kezdi meg a kisvasutak felújítását, akkor azokat balesetveszély miatt sorra be kell zárni – mondta, hozzátéve: a kabinet az első ütemben 10 milliárd forintot, a második ütemben 12 milliárd forintot biztosított a kisvasutak renoválására.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy tavaly 33 százalékkal nőtt a Dunakanyarba látogató turisták száma és a növekvő létszámot növekvő lehetőségekkel ki is tudja szolgálni a térség. Hozzátette, hogy aki a kisvasutat használja, annak fontos a környezet értékeinek a megóvása. „Ide a Börzsönybe napelemes kisvasúttal is lehet már érkezni, a Vili1 és a Vili2 is várja a látogatókat” – fűzte hozzá az államtitkár.

Legolvasottabbak
Elképesztő, mi jelent meg a nyolcadikos földrajz tankönyvben: Ezt akarják beadni a tizenéveseknek
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Most érkezett
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Kövess minket!
     
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
ORbán bukása? - a támogatás visszakövetelését javasolja az EU csalás elleni hivatala, szabálytalanul vásárolt 9 milliárdért...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Úristen! - Nem vitték haza a betegszállítók az epilepsziás férfit, most holtan találtak rá az erdőben
Elképesztő látvány: 25 rendőrautó jelent meg, kiderült kiért mentek...
Kitört a botrány: Kiderült, mit hallgattak el Szijjártó Péter pozsonyi látogatásáról
Óriási botrány: Balog szerint a politikának általában szüksége van ellenségképre
Forrnak az indulatok miután az USA elnöke gengszternek nevezte Orbánt
Minden jel szakításra utal Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea házasságában?
Várkonyi kiakadt: Tessék végigcsinálni a gyerekkoromat, két orvos szülő meg egy komplett orvos família gyerekeként...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU