van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-11-28
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Strasbourg pofonja Orbánnak: hiba volt megtiltani, hogy Orbán Viktor háza előtt tüntessenek

Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a demonstrációt. A szervező a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt, olvasható a TASZ közleményében.

Több budapesti helyszínen szerettek volna tüntetni 2014 végén a devizahitel-károsultak a bankok és a kormány ellen. A rendőrség azonban számos helyen, köztük Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt is megtiltotta a gyűlés megtartását, annak ellenére is, hogy a szervezők több ponton elfogadták a rendőrség kérését: tíz percre rövidítették a tüntetés időtartamát, és nem hajtottak volna be autóval az utcába. A rendőrségi tiltást a bíróság helybenhagyta, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban csütörtöki ítéletében úgy határozott, hogy a tiltás jogellenes volt, a magyar állam megsértette a TASZ ügyfelének gyülekezési szabadságát.A hatósági tiltás indokai között szerepelt, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát, mert a gyülekezők beláthatnak a kertekbe, és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot, mert a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el.

Az EJEB megállapította, hogy a történtek idején hatályos magyar gyülekezési törvényben a fentiek közül egyik indok sem szerepelt, mint amire hivatkozva előzetesen meg lehetne tiltani egy tüntetést. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az indokok lényegtelenek lennének, de nem előre, hanem a gyűlés megtartása közben kell mérlegelnie a rendőrségnek, hogy ezek a helyzetek valóban bekövetkeznek-e, és ha jogsértővé válik menet közben a tüntetés, feloszlathatja azt. Az EJEB jogértelmezése összhangban van azzal, amit a TASZ már számos alkalommal megfogalmazott hasonló rendőrségi döntésekkel kapcsolatban: nem tilthatnak meg előre egy tüntetést arra a vélelemre hivatkozva, hogy mások szabadsága és jogai sérülhetnek.

A csütörtöki ítélet már az EJEB második döntése, ami jogellenesnek találta a magyar miniszterelnök háza elé szervezett tüntetés megtiltását. Tavaly egy másik, szintén a TASZ által képviselt devizahitel-károsult aktivista ügyében mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy az általa szervezett tüntetést nem lehetett volna önkényes, törvényen kívüli indokkal megtiltani.

A mostani döntésnek azonban különös jelentőséget ad, hogy az Alkotmánybíróság ebben az ügyben bár az alkotmányjogi panaszt elutasította, jogalkotói mulasztást állapított meg: mégpedig azt, hogy az akkori gyülekezési törvény nem szabályozta a magánszférához és gyülekezéshez való jog ütközésének feloldását. A kormány e döntés nyomán dolgozott ki új gyülekezési törvényt, amit a parlament 2018-ban el is fogadott, és aminek kapcsán a TASZ számos kritikát megfogalmazott.

„A mai strasbourgi döntés alátámasztja azt az álláspontunkat, hogy a korábbi gyülekezési törvény teljes lecserélésére nem lett volna szükség: ebben a tekintetben nem volt hiányos, egyértelmű szabályokat tartalmazott, és 1989 óta számos ügyben gond nélkül alkalmazta a hatóság” – értékelte az ítéletet Hegyi Szabolcs, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének szakértője.

Ezt olvassa mindenki:
Megbuktatják Orbán tervét: most nem fognak az ukránok tízezrével szavazni..  
Külföldi szégyenlista borzolja a kedélyeket: Orbán családja mellett Lázár, Rogán, Polt, Matolcsy, Orbán, Mészáros, Tiborcz...  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Kiderült: Elhalaszthatják a jövő évi választásokat a veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt?
Botrányos Volner terv: durva dolgot lép ha az ellenzék legyőzi Orbánt
Óriási vitát váltott ki a videó amin egy magyar kórházi dolgozó beszél - nézd meg és mondj véleményt
Tudod ki a Kövér melletti férfi? - és hogy miért bérelnek neki havi 500 ezerért autót? - most borult a bili
Hallottak már a Nemzetstratégiai Kutatóintézetről? Nem az önök hibája, ha nem. Ez az intéz...
Gyerekorvos reagált Orbán Viktor pénteki bejelentésére
A gyermekorvosok nagyon régóta várják már, hogy az 5 és 12 év közötti korosztályt is oltan...
Várkonyi kiakadt: Tessék végigcsinálni a gyerekkoromat, két orvos szülő meg egy komplett orvos família gyerekeként...
November közepén megjelent Várkonyi Andrea könyve És ezt lehet? címmel, mely alapvetően pszic...
Úgy tűnik, Európa is érzékeli, hogy közel az Orbán-rendszer bukása, erre utalhat, hogy csütörtökön...
Úgy tűnik, Európa is érzékeli, hogy közel az Orbán-rendszer bukása, erre utalhat, hogy csütörtökön újabb nagyköveti találkozót szerveztek az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltj...
  
Egy NER-közeli nagyvállalkozó: bevett bűnözői gyakorlat, hogy ha bármilyen sikeres vállalkozást, vagyont irigykedve megkívánnak...
Vitézy Tamás ismert jobboldali nagyvállalkozó (akit korábban az Átlátszó is egyértelműen NER-oligarchaként azonosított) Facebook oldalán ment neki az Orbán-rendszernek és azt állítja ...
  
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk...
Szerbiában 610 milliárd forintból építik a Budapest-Belgrád vasútvonal ottani szakaszát, ami kilométerenként 1,4 milliárddal olcsóbb a magyar szakasznál. Pedig utóbbi a Kiskunságon, sí...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Strasbourg pofonja Orbánnak: hiba volt megtiltani, hogy Orbán Viktor háza előtt tüntessenek

Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a demonstrációt. A szervező a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt, olvasható a TASZ közleményében.

Több budapesti helyszínen szerettek volna tüntetni 2014 végén a devizahitel-károsultak a bankok és a kormány ellen. A rendőrség azonban számos helyen, köztük Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt is megtiltotta a gyűlés megtartását, annak ellenére is, hogy a szervezők több ponton elfogadták a rendőrség kérését: tíz percre rövidítették a tüntetés időtartamát, és nem hajtottak volna be autóval az utcába. A rendőrségi tiltást a bíróság helybenhagyta, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban csütörtöki ítéletében úgy határozott, hogy a tiltás jogellenes volt, a magyar állam megsértette a TASZ ügyfelének gyülekezési szabadságát.A hatósági tiltás indokai között szerepelt, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát, mert a gyülekezők beláthatnak a kertekbe, és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot, mert a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el.

Az EJEB megállapította, hogy a történtek idején hatályos magyar gyülekezési törvényben a fentiek közül egyik indok sem szerepelt, mint amire hivatkozva előzetesen meg lehetne tiltani egy tüntetést. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az indokok lényegtelenek lennének, de nem előre, hanem a gyűlés megtartása közben kell mérlegelnie a rendőrségnek, hogy ezek a helyzetek valóban bekövetkeznek-e, és ha jogsértővé válik menet közben a tüntetés, feloszlathatja azt. Az EJEB jogértelmezése összhangban van azzal, amit a TASZ már számos alkalommal megfogalmazott hasonló rendőrségi döntésekkel kapcsolatban: nem tilthatnak meg előre egy tüntetést arra a vélelemre hivatkozva, hogy mások szabadsága és jogai sérülhetnek.

A csütörtöki ítélet már az EJEB második döntése, ami jogellenesnek találta a magyar miniszterelnök háza elé szervezett tüntetés megtiltását. Tavaly egy másik, szintén a TASZ által képviselt devizahitel-károsult aktivista ügyében mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy az általa szervezett tüntetést nem lehetett volna önkényes, törvényen kívüli indokkal megtiltani.

A mostani döntésnek azonban különös jelentőséget ad, hogy az Alkotmánybíróság ebben az ügyben bár az alkotmányjogi panaszt elutasította, jogalkotói mulasztást állapított meg: mégpedig azt, hogy az akkori gyülekezési törvény nem szabályozta a magánszférához és gyülekezéshez való jog ütközésének feloldását. A kormány e döntés nyomán dolgozott ki új gyülekezési törvényt, amit a parlament 2018-ban el is fogadott, és aminek kapcsán a TASZ számos kritikát megfogalmazott.

„A mai strasbourgi döntés alátámasztja azt az álláspontunkat, hogy a korábbi gyülekezési törvény teljes lecserélésére nem lett volna szükség: ebben a tekintetben nem volt hiányos, egyértelmű szabályokat tartalmazott, és 1989 óta számos ügyben gond nélkül alkalmazta a hatóság” – értékelte az ítéletet Hegyi Szabolcs, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének szakértője.

Legolvasottabbak
Megbuktatják Orbán tervét: most nem fognak az ukránok tízezrével szavazni..
Külföldi szégyenlista borzolja a kedélyeket: Orbán családja mellett Lázár, Rogán, Polt, Matolcsy, Orbán, Mészáros, Tiborcz...
Tudod ki a Kövér melletti férfi? - és hogy miért bérelnek neki havi 500 ezerért autót? - most borult a bili
Most érkezett
Elveheti a kormány a benzinkutakat, mi lesz a következő?
Közmédia bukta: a Kossuth Rádió műsorában valótlanul állítottuk, hogy ....
A Mol vezérigazgatója 203 millió forintért adott el részvényeket a benzinárstop előtt
Kövess minket!
     
Gyerekorvos reagált Orbán Viktor pénteki bejelentésére
Várkonyi kiakadt: Tessék végigcsinálni a gyerekkoromat, két orvos szülő meg egy komplett orvos família gyerekeként...
Úgy tűnik, Európa is érzékeli, hogy közel az Orbán-rendszer bukása, erre utalhat, hogy csütörtökön...
Egy NER-közeli nagyvállalkozó: bevett bűnözői gyakorlat, hogy ha bármilyen sikeres vállalkozást, vagyont irigykedve megkívánnak...
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk...
Óriási razziát tartottak a rendőrök a Honvédség katonáival - szabálytalan gyalogossal szemben is intézkedtek...
Tanúvédelmi program védi azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre
Ezt az magyar autótst utálja most mindenki - elképesztő amit csinált
Eljött: még keményebben felléphet Orbán ellen Amerika
A magyar emberek többsége érzi, hogy ami eddig volt, az nem folytatódhat tovább
Érdekes: Meghalt a koronatanú, nem nyomoznak tovább a híres roma szervezet ügyében
Nem mondhat fel se a rendőr, se az ápoló, se az orvos
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU