Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
A legnagyobb egészségügyi problémáknak oka az emberi butaság  

Komoly gondot okoz Európában az oltásellenesség, de Európa szegényebb területein, így Magyarországon is a szegény helyeken élõk rossz orvosi ellátottsága és a zsebbõl fizetett kiadások magas aránya is sok bajt okoz – derül ki az Európai Bizottság egészségügyi felmérésébõl.

Mintha a magyarok direkt arra hajtanának, hogy mielõbb meghaljanak – így foglaltuk össze nemrég az Európai Bizottság felmérését az ország egészségügyi helyzetérõl.

A kutatás nyilvánosságra hozatala után az Európai Bizottság budapesti képviseletén is bemutatták, mire jutottak az EU és Magyarország egészségügyének vizsgálatánál.

A jelentésbõl, valamint Federico Pratellesi – aki az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Fõigazgatóságának szakreferense – elõadásából arra juthattunk, hogy a kontinens egyik legnagyobb egészségügyi problémáját az emberi butaság okozza: egyre több európai hisz abban, hogy a védõoltásoknak nincs értelmük.

Az emberek 10 százaléka úgy gondolja, hogy az oltás nem fontos,
17,9 százalék hisz abban, hogy nem biztonságos,
13,5 százalék pedig úgy gondolja, hogy az oltás nem hatékony.
Az EU-polgárok 48 százaléka abban a tévhitben él, hogy az oltásoknak gyakran vannak súlyos mellékhatásaik,
29 százalék pedig azt hiszi, szintén tévesen, hogy az oltások csak a gyerekeknek fontosak, a felnõtteknek nem.

Így aztán egyre több olyan betegség terjed Európában, amely megakadályozható lett volna védõoltással. Magyarország ezen a ponton nagy dicséretet kapott, nálunk a lakosság beoltottságával nincs gond, például azon öt ország közé tartozunk, ahol a gyerekek MMR-oltottsága elég magas arányú ahhoz, hogy ne kelljen senkinek sem himlõtõl, mumpsztól vagy rubeolától félnie (rajtunk kívül Portugália, Szlovákia, Málta és Svédország áll teljesen jól ebben a kérdésben.) Sõt, a gyerekkori oltásokban 99 százalékos a lefedettség, ami számunkra nem nagy meglepetés, mivel ezek kötelezõek, de más országoknál egyáltalán nem ilyen egyértelmû, hogy a kicsik megkapják az injekciót – és izgalmas kérdés, mit csinált az a maradék 1 százalék, ha egyszer kötelezõ. A nem kötelezõ, influenza elleni oltottság viszont csak 27 százalékos, alig több mint a fele az uniós aránynak.

A felmérésben egy négyes skálán mérték, mennyire jók az emberek ismeretei az oltásokról. A 4-es maximumértéket egy ország sem érte el, a legjobb lett 3-mal Hollandia és Svédország, a legrosszabb 1,7-tel Ciprus és Bulgária. Az EU-átlag 2,2, aminél egy kicsivel jobb a magyarok 2,3-as értéke.

Pedig a magyarok kimondottan sok dolgot szeretnének megtudni az egészségükrõl. Már abban is az EU legérdeklõdõbb népei közé tartozunk, hogy a diplomás magyarok több mint 80 százaléka keres az interneten egészségügyi információkat, de abban, hogy a nem felsõfokú végzettségûek kétharmada is utánaolvas egészségügyi témáknak, kiemelkedõen jól állunk. Az már más kérdés, hogy mit találnak az emberek a neten az egészségügyrõl, és mennyire hagyatkoznak erre az orvosi szakvélemény helyett.

A jelentés azt is megállapította: a magyarok az összes egészségügyi kiadás nagyjából negyedét nem a tb-befizetésekbõl vagy más állami támogatással fizetik, hanem saját zsebbõl, amikor orvoshoz mennek. Ez majdnem a duplája az EU-átlagnak. Ráadásul míg a gazdagabb országokban a fogászati kezelésekre és más, államilag nem támogatott orvosi beavatkozásra megy el a zsebbõl fizetett pénzek nagy része, nálunk inkább gyógyszert vesznek belõle

Az EU legnagyobb részén problémát jelent, hogy az elmaradottabb, a nagyvárosoktól földrajzilag is távoli vidéki területeken sok ember nem jut hozzá megfelelõ orvosi ellátáshoz. Nem kivétel ez alól Magyarország sem. Az sem nagyon vigasztalhatja az érintetteket, hogy nem sok ország van Európa más részein sem, ahol a legeldugottabb, hátrányos helyzetû területek lakosai is hozzájutnak ugyanahhoz az ellátáshoz, mint a nagyvárosiak: csak Spanyolország, Görögország, Nagy-Britannia, Írország, Svédország, Belgium, Ciprus, Szlovénia és Málta áll teljesen jól e tekintetben.

Ami az egészségügy emberállományát illeti: Magyarország azok közé tartozik, ahol baj van. Az orvosok és a nõvérek, más egészségügyi dolgozók lakossághoz viszonyított számában is rosszabbul állunk az EU-átlagnál.

A jelentés különállóan Magyarországgal foglalkozó részét korábban már bemutattuk, ennek a legfontosabb megállapításai a következõk voltak:

2017-ben az összes magyarországi haláleset 28 százalékát az egészségtelen étrend okozta,
az aktív és passzív dohányzás a halálesetek 21 százalékáért volt felelõs.
12 ezren (10%) haltak meg az alkohol miatt, ami az egyik legmagasabb arány az EU-ban,
a 15 évesnél idõsebb magyarok ötöde túlsúlyos.
Hat év alatt 5500 orvos hagyta el Magyarországot.
2014 és 2020 között a magyar egészségügyi rendszer az erre szánt uniós alapok legnagyobb kedvezményezettje, ebben az idõszakban hazánk 483 millió euró támogatást kap az Európai Uniótól.

Krónikusan alulfinanszírozott a rendszer, az egy fõre jutó, egészségügyi ellátásra fordított kiadások évi 490 ezer forintot tesznek ki, ami a legalacsonyabbak között van az EU-ban.
Csak 2016-ban 30 000 halálesetet lehetett volna elkerülni hatékonyabb megelõzéssel, további 16 000 halálesetet pedig eredményesebb és idõben nyújtott egészségügyi ellátással.
Végsõ soron sokat elmond egy állam egészségügyi helyzetérõl, hogy mekkora a születéskor várható élettartam. Az EU egészében ez a 2017-ben születetteknél 80,9 év, Magyarországon 76. A magyar adatnál csak négy országban alacsonyabb a várható élettartam: Litvániában, Romániában, Lettországban és Bulgáriában. Ezzel a néhány országgal együtt látványosan lehúzzuk az EU-átlagot, pedig 20 olyan ország is van, ahol 81-83 évre számíthatnak átlagosan az emberek. Vagyis fõleg Nyugat- és Észak-Európában egyre nagyobb a valószínûsége annak, hogy a mostani kisbabák még élni fognak a XXII. században is, fõleg akkor, ha a szüleik elhiszik, hogy az oltásokat megéri beadni.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Orbán Viktor: a kormány csapatot küld a gócpontokhoz
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Teljes útzár mellett dolgoznak a mentők, rendőrök, tűzoltók az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kiskunfélegyháza térségében, ahol egy utasokat szállító autóbusz boru...
  
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
A Ferencváros korábbi játékosára, Busai Attilára ismeretlenek támadtak rá egy szórakozóhelyen, az arccsontja több helyen is eltört. Súlyos sérüléseket szenvedett Busai Attila, a Fere...
  
Szomorú vasárnap: több mint 40 új fertőzöttet találtak itthon
Vasárnapra virradóra nem halt meg koronavírusos beteg. 43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4696 főre nőtt a beazonosított fertőzö...
  
Pesti Srácok: A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok
A Fidesz-frakció és a kormány által fenntartott Pesti Srácok vezércikkben szól a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjaihoz, akik tiltakoznak a kormányzati átszervezés és a nyakukra...
  
Óriási a baj - Zátonyra futott hajóból ömlik az olaj
Környezeti katasztrófát okozhat a Mauritius partjainál megfeneklett teherhajó, írja az Euronews. A panamai zászló alatt hajózó japán MV Wakashio nevű tanker még július 25-én feneklett m...
  
Brüsszel fizette a határzárnál szolgáló rendőrök bérét
A Népszava végre megtudta, hogy mire költötte a kormány az Európa Uniótól határvédelemre kapott 20 millió eurót. Eddig sem a kormány, sem a rendőrség, sem a honvédség nem számolt be ...
  
Egy mecseknádasdi család lett vírusos - szigorú intézkedések
Azonnal reagált a polgármester, miután kiderült, hogy a Baranya megyei Mecseknádasdon elkapta a koronavírust egy ötfős család, számolt be az ATV Híradója. Bár horvátországi nyaralást k...
  
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik
A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen - köhögve, vagy lázasan - senki ne menjen emberek közé. Önkéntes részvétel nélkül semm...
  
130 milliárdos extra támogatást is kaphatnak a nyugdíjasok jövőre
A nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, jövőre pedig megindul a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása - mondta Tállai András, a Pénzügym...
  
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Közösségi oldalán búcsúzott a politikus a csepeli Eötvös József Általános Iskola igazgatónőjétől. "Nyugodj békében! Isten veled, Kati!" - ezt írta Németh Szilárd a fotó mellé, a...
  
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Budapest – Kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett szenvedett Busai Attila (31), a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben, amely szerdán este zajlott le egy budapesti s...
  
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, az elődjét Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját – k...
  
Tállai államtitkár ígéretmilliárdokkal kápráztatta a nyugdíjasokat
Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány, nyugdíjprémium, 53. heti nyugdíj – sorolta Tállai András a nyugdíjasok milliárdjait. Arról nem beszélt, hogy a nyugdíjak mennyire leszakadtak a fizet...
  
Emmi nyereményakció: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek a pedagógusok
Az új NAT-hoz és kerettantervekhez igazított tanmenetekkel lehet pályázni a minisztériumnál. Nem akármilyen nyereményért. Szeptembertől az 1., 5., és 9. évfolyamin az új Nemzeti alapta...
  
Új diákhitelt vezetnek be Magyarországon - pénzeső a fiataloknak
A Diákhitel1, a Diákhitel2, a Nyelvtanulási Diákhitel és a Diákhitel Plusz után érkezik a következő konstrukció. „A felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépése...
  
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás a Club Aliga fejlesztése
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a kormány a Club Aliga felújítását, írja a Magyar Nemzet. A korábban Tiborcz István és Mészáros Lőrinc ér...
  
Váratlan - mutatjuk ki indul az elhunyt fideszes körzetében
"A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt időközi választáson a Fidesz-KDNP helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség K...
  
Rekordévet zárt Orbán Viktor apukája - elképesztő számok
Történetének legnagyobb árbevételét produkálta Orbán Viktor édesapjának cége, a Nehéz Kő Kft., írja az mfor.hu. Mintegy 600 millióval túlszárnyalva a tavalyi évet, 2,9 milliárd fori...
  
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Tüntetés kezdődött pénteken délután három órakor a Nyugati térnél. Az eseményt a Facebookon szervezték, nem is demonstrációként, hanem zenés-táncos felvonulásként megnevezve. A fe...
  
Porig égett egy busz Szegeden
Kigyulladt egy autóbusz Szegeden, a Fő fasoron, a Töltés utcánál. A jármű hátsó részén, a motortérnél keletkezett tüzet a város tűzoltói két vízsugárral oltották el, tájékoztat...
  
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Két-három kilométeres a dugó. A M7-es autópálya 19-es kilométerének közelében két gépkocsi ütközött össze, amelyek a külső sáv egy részét elfoglalják, közölte az Útinform p...
  
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti. Potocskáné Kőrösi Anita, Facebook-videójában jelentette be, hogy éhségsztrá...
  
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Elmondta, mi is történt pontosan. Bronz Gábor jelen volt, amikor gyermekeit sétára vivő feleségére, Erzsébetre rázuhan egy öngyilkosságot elkövető férfi a XI. kerületi otthonuk ép...
  
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbált...
  
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Budapest — Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott...
  
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
Szlávik János szerint a koronavírus elleni intézkedésekben az iskolakezdésig nem várhatók újabb szigorítások, csak abban az esetben, ha jelentős gócok alakulnak ki. A Dél-Pesti Centrumk...
  
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Túlfutott a leszállópályán és kettészakadt egy utasszállító Indiában, 200 utassal a fedélzetén. Az eddig ismert információk szerint az indiai Calicut Nemzetközi Repülőtéren túlfut...
  
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
Nem megy a kérdések megválaszolása sem Rétvári Bencének, sem Schanda Tamás államtitkárnak. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője először Varga Mihály pénzügyminis...
  
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
A kormányzati csatorna a legtöbb szolgáltatónál elérhető lesz, de az interneten is lehet nézni. Szeptemberben indul a Pesti Srácok és Vaszily Miklós közös tévéje, a Pesti TV, a részl...
  
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtöki közleményében. „Az...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
A legnagyobb egészségügyi problémáknak oka az emberi butaság
Komoly gondot okoz Európában az oltásellenesség, de Európa szegényebb területein, így Magyarországon is a szegény helyeken élõk rossz orvosi ellátottsága és a zsebbõl fizetett kiadások magas aránya is sok bajt okoz – derül ki az Európai Bizottság egészségügyi felmérésébõl.

Mintha a magyarok direkt arra hajtanának, hogy mielõbb meghaljanak – így foglaltuk össze nemrég az Európai Bizottság felmérését az ország egészségügyi helyzetérõl.

A kutatás nyilvánosságra hozatala után az Európai Bizottság budapesti képviseletén is bemutatták, mire jutottak az EU és Magyarország egészségügyének vizsgálatánál.

A jelentésbõl, valamint Federico Pratellesi – aki az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Fõigazgatóságának szakreferense – elõadásából arra juthattunk, hogy a kontinens egyik legnagyobb egészségügyi problémáját az emberi butaság okozza: egyre több európai hisz abban, hogy a védõoltásoknak nincs értelmük.

Az emberek 10 százaléka úgy gondolja, hogy az oltás nem fontos,
17,9 százalék hisz abban, hogy nem biztonságos,
13,5 százalék pedig úgy gondolja, hogy az oltás nem hatékony.
Az EU-polgárok 48 százaléka abban a tévhitben él, hogy az oltásoknak gyakran vannak súlyos mellékhatásaik,
29 százalék pedig azt hiszi, szintén tévesen, hogy az oltások csak a gyerekeknek fontosak, a felnõtteknek nem.

Így aztán egyre több olyan betegség terjed Európában, amely megakadályozható lett volna védõoltással. Magyarország ezen a ponton nagy dicséretet kapott, nálunk a lakosság beoltottságával nincs gond, például azon öt ország közé tartozunk, ahol a gyerekek MMR-oltottsága elég magas arányú ahhoz, hogy ne kelljen senkinek sem himlõtõl, mumpsztól vagy rubeolától félnie (rajtunk kívül Portugália, Szlovákia, Málta és Svédország áll teljesen jól ebben a kérdésben.) Sõt, a gyerekkori oltásokban 99 százalékos a lefedettség, ami számunkra nem nagy meglepetés, mivel ezek kötelezõek, de más országoknál egyáltalán nem ilyen egyértelmû, hogy a kicsik megkapják az injekciót – és izgalmas kérdés, mit csinált az a maradék 1 százalék, ha egyszer kötelezõ. A nem kötelezõ, influenza elleni oltottság viszont csak 27 százalékos, alig több mint a fele az uniós aránynak.

A felmérésben egy négyes skálán mérték, mennyire jók az emberek ismeretei az oltásokról. A 4-es maximumértéket egy ország sem érte el, a legjobb lett 3-mal Hollandia és Svédország, a legrosszabb 1,7-tel Ciprus és Bulgária. Az EU-átlag 2,2, aminél egy kicsivel jobb a magyarok 2,3-as értéke.

Pedig a magyarok kimondottan sok dolgot szeretnének megtudni az egészségükrõl. Már abban is az EU legérdeklõdõbb népei közé tartozunk, hogy a diplomás magyarok több mint 80 százaléka keres az interneten egészségügyi információkat, de abban, hogy a nem felsõfokú végzettségûek kétharmada is utánaolvas egészségügyi témáknak, kiemelkedõen jól állunk. Az már más kérdés, hogy mit találnak az emberek a neten az egészségügyrõl, és mennyire hagyatkoznak erre az orvosi szakvélemény helyett.

A jelentés azt is megállapította: a magyarok az összes egészségügyi kiadás nagyjából negyedét nem a tb-befizetésekbõl vagy más állami támogatással fizetik, hanem saját zsebbõl, amikor orvoshoz mennek. Ez majdnem a duplája az EU-átlagnak. Ráadásul míg a gazdagabb országokban a fogászati kezelésekre és más, államilag nem támogatott orvosi beavatkozásra megy el a zsebbõl fizetett pénzek nagy része, nálunk inkább gyógyszert vesznek belõle

Az EU legnagyobb részén problémát jelent, hogy az elmaradottabb, a nagyvárosoktól földrajzilag is távoli vidéki területeken sok ember nem jut hozzá megfelelõ orvosi ellátáshoz. Nem kivétel ez alól Magyarország sem. Az sem nagyon vigasztalhatja az érintetteket, hogy nem sok ország van Európa más részein sem, ahol a legeldugottabb, hátrányos helyzetû területek lakosai is hozzájutnak ugyanahhoz az ellátáshoz, mint a nagyvárosiak: csak Spanyolország, Görögország, Nagy-Britannia, Írország, Svédország, Belgium, Ciprus, Szlovénia és Málta áll teljesen jól e tekintetben.

Ami az egészségügy emberállományát illeti: Magyarország azok közé tartozik, ahol baj van. Az orvosok és a nõvérek, más egészségügyi dolgozók lakossághoz viszonyított számában is rosszabbul állunk az EU-átlagnál.

A jelentés különállóan Magyarországgal foglalkozó részét korábban már bemutattuk, ennek a legfontosabb megállapításai a következõk voltak:

2017-ben az összes magyarországi haláleset 28 százalékát az egészségtelen étrend okozta,
az aktív és passzív dohányzás a halálesetek 21 százalékáért volt felelõs.
12 ezren (10%) haltak meg az alkohol miatt, ami az egyik legmagasabb arány az EU-ban,
a 15 évesnél idõsebb magyarok ötöde túlsúlyos.
Hat év alatt 5500 orvos hagyta el Magyarországot.
2014 és 2020 között a magyar egészségügyi rendszer az erre szánt uniós alapok legnagyobb kedvezményezettje, ebben az idõszakban hazánk 483 millió euró támogatást kap az Európai Uniótól.

Krónikusan alulfinanszírozott a rendszer, az egy fõre jutó, egészségügyi ellátásra fordított kiadások évi 490 ezer forintot tesznek ki, ami a legalacsonyabbak között van az EU-ban.
Csak 2016-ban 30 000 halálesetet lehetett volna elkerülni hatékonyabb megelõzéssel, további 16 000 halálesetet pedig eredményesebb és idõben nyújtott egészségügyi ellátással.
Végsõ soron sokat elmond egy állam egészségügyi helyzetérõl, hogy mekkora a születéskor várható élettartam. Az EU egészében ez a 2017-ben születetteknél 80,9 év, Magyarországon 76. A magyar adatnál csak négy országban alacsonyabb a várható élettartam: Litvániában, Romániában, Lettországban és Bulgáriában. Ezzel a néhány országgal együtt látványosan lehúzzuk az EU-átlagot, pedig 20 olyan ország is van, ahol 81-83 évre számíthatnak átlagosan az emberek. Vagyis fõleg Nyugat- és Észak-Európában egyre nagyobb a valószínûsége annak, hogy a mostani kisbabák még élni fognak a XXII. században is, fõleg akkor, ha a szüleik elhiszik, hogy az oltásokat megéri beadni.
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
Szomorú vasárnap: több mint 40 új fertőzöttet találtak itthon
Pesti Srácok: A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok
Óriási a baj - Zátonyra futott hajóból ömlik az olaj
Brüsszel fizette a határzárnál szolgáló rendőrök bérét
Egy mecseknádasdi család lett vírusos - szigorú intézkedések
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik
130 milliárdos extra támogatást is kaphatnak a nyugdíjasok jövőre
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Tállai államtitkár ígéretmilliárdokkal kápráztatta a nyugdíjasokat
Emmi nyereményakció: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek a pedagógusok
Új diákhitelt vezetnek be Magyarországon - pénzeső a fiataloknak
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás a Club Aliga fejlesztése
Váratlan - mutatjuk ki indul az elhunyt fideszes körzetében
Rekordévet zárt Orbán Viktor apukája - elképesztő számok
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Porig égett egy busz Szegeden
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit
Orbán: Meg kell akadályozni a migrációt továbbra is