van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-09-28
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Megjelent Orbán rendelete: tényleg 867 forint lesz az átlagos nyugdíjemelés

Írtunk már arról, hogy júniusban 0,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat, mert míg januártól 3 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat, addig egész évben ezt meghaladó, 3,6 százalékos infláció várható, tehát kompenzálni kell az időseket. Tegnap éjjel kijött a legutóbbi Magyar Közlöny, melyben megjelent az erről szóló rendelet is.

Átlagos nyugdíj esetén az emelés havi 867 forint pluszt fog jelenteni, míg a legkisebbek esetén mindössze 247 forintot az MFOR korábbi számításai alapján. Mivel a hazai nyugdíjasok döntő többsége 120.000 forintnyi, vagy az alatti ellátást kap, ezért még a 2 Eurót, azaz 750 forintot sem fogja meghaladni a nyugdíjasok nagy részénél az emelés.

A kormány az alultervezett infláció miatt, mindig utólag emeli az “idősek bérét”, azaz a nyugdíjasok hónapokig kevesebb nyugdíjat kapnak, mint amennyi járna nekik.

Az érintettek listája a Magyar Közlönyben:

2021. június 1-jétől – 2021. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 0,6 százalékkal hivatalból kell emelni

1. azt az öregségi nyugdíjat,
2. azt az özvegyi nyugdíjat,
3. azt a szülői nyugdíjat,
4. azt az árvaellátást,
5. azt a baleseti hozzátartozói nyugellátást,
6. azt a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
7. azt a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
8. azt a korhatár előtti ellátást,
9. azt a szolgálati járandóságot,
10. azt az átmeneti bányászjáradékot,
11. azt a táncművészeti életjáradékot,
12. azt a rokkantsági ellátást,
13. azt a rehabilitációs ellátást,
14. azt a baleseti járadékot,
15. azt a bányászok egészségkárosodási járadékát,
16. azt a fogyatékossági támogatást,
17. azt a vakok személyi járadékát,
18. azt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján
folyósított ellátást,
19. azt a polgármesterek közszolgálati járadékát,
20. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
21. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
22. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek
hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
23. azokat a hadigondozásról szóló törvény alapján megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
24. azt a házastársi pótlékot,
25. azt a házastárs után járó jövedelempótlékot,
26. azt a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot és
27. azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emeléseket,

amelyeknek emelését kormányrendelet elrendeli, és amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2021. január havi emeléséről szóló kormányrendelet alapján emelés járt.

Az idősek biztonságát a mindenkori családi pótlék mértékével azonos, 50 ezer forintos korpótlékkal kívánja szolgálni az Igen Szolidaritás, természetesen a 100 ezer forintos szociális minimumjövedelmet meghaladóan. Összehasonlításként, a német színvonal harmadáról van szó.

Fotó: MTI Varga György

Ezt olvassa mindenki:
Kong az ürességtől a Semjén Show helyszíne - milliárdok a kukába, hihetetlen felvételek érkeztek  
Demokrácia: Bírálta a színművészeti átalakítását Cserhalmi György, aztán nem akármi történt vele  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Ezzel Orbán meg is nyerte a választásokat - elképesztő amit bejelentett
Semjén nem akármilyen pofont kapott - széttrollkodták a vadászati kiállítás plakátjait
Valami olyan történt Ausztriában ami Orbán vesztét okozhatja - fogynak a szövetségesek
Szétszóródtak az előválasztási szavazólapok - sokkoló baleset történt
Balesetet szenvedett múlt szerdán az M3-as autópályán Gödöllő közelében az ózdi választ...
Gulyás Gergely bedurvult: szorul a hurok....
Brüsszel szorongatni akarja Közép-Európát, de a hurok körülötte is feszül, ezért komolyan ...
Kínos percek: Szijjártó durva lekezelő választ adott a repülőgépes utazásaival kapcsolatban...
Szijjártó Péter nem tudja, mennyibe került múlt heti, luxusrepülős utazása Budapestről Pozs...
Rejtélyes holttestet találtak a magyar teleülésen, a környéken több ember is eltűnt
Egy hete nem sikerül azonosítani azt a holttestet, amit a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványrárón találtak. A környéken több eltűnt embert is keresnek, akikre illik a leírás, ám egyelőre ...
  
Áll a bál Pakson: nagyon durva találgatások röppentek fel törésvonalról és más dolgokról...
Az Országos Atomenergia Hivatal nem tartja kellően kidolgozottnak Paks2 engedélykérelmét, elsősorban azért, mert nem veszi figyelembe, hogy a tervezett építkezés alatt aktív törésvonal va...
  
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál
Állítólag a szálak 2019-ig vezetnek vissza, az iskola akkori vezetője és felesége az év nyarának végén közös megegyezéssel távozott. Költségvetési csalás gyanúja miatt indult elj...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Megjelent Orbán rendelete: tényleg 867 forint lesz az átlagos nyugdíjemelés

Írtunk már arról, hogy júniusban 0,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat, mert míg januártól 3 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat, addig egész évben ezt meghaladó, 3,6 százalékos infláció várható, tehát kompenzálni kell az időseket. Tegnap éjjel kijött a legutóbbi Magyar Közlöny, melyben megjelent az erről szóló rendelet is.

Átlagos nyugdíj esetén az emelés havi 867 forint pluszt fog jelenteni, míg a legkisebbek esetén mindössze 247 forintot az MFOR korábbi számításai alapján. Mivel a hazai nyugdíjasok döntő többsége 120.000 forintnyi, vagy az alatti ellátást kap, ezért még a 2 Eurót, azaz 750 forintot sem fogja meghaladni a nyugdíjasok nagy részénél az emelés.

A kormány az alultervezett infláció miatt, mindig utólag emeli az “idősek bérét”, azaz a nyugdíjasok hónapokig kevesebb nyugdíjat kapnak, mint amennyi járna nekik.

Az érintettek listája a Magyar Közlönyben:

2021. június 1-jétől – 2021. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 0,6 százalékkal hivatalból kell emelni

1. azt az öregségi nyugdíjat,
2. azt az özvegyi nyugdíjat,
3. azt a szülői nyugdíjat,
4. azt az árvaellátást,
5. azt a baleseti hozzátartozói nyugellátást,
6. azt a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
7. azt a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
8. azt a korhatár előtti ellátást,
9. azt a szolgálati járandóságot,
10. azt az átmeneti bányászjáradékot,
11. azt a táncművészeti életjáradékot,
12. azt a rokkantsági ellátást,
13. azt a rehabilitációs ellátást,
14. azt a baleseti járadékot,
15. azt a bányászok egészségkárosodási járadékát,
16. azt a fogyatékossági támogatást,
17. azt a vakok személyi járadékát,
18. azt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján
folyósított ellátást,
19. azt a polgármesterek közszolgálati járadékát,
20. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
21. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
22. azt a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek
hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
23. azokat a hadigondozásról szóló törvény alapján megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
24. azt a házastársi pótlékot,
25. azt a házastárs után járó jövedelempótlékot,
26. azt a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot és
27. azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emeléseket,

amelyeknek emelését kormányrendelet elrendeli, és amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2021. január havi emeléséről szóló kormányrendelet alapján emelés járt.

Az idősek biztonságát a mindenkori családi pótlék mértékével azonos, 50 ezer forintos korpótlékkal kívánja szolgálni az Igen Szolidaritás, természetesen a 100 ezer forintos szociális minimumjövedelmet meghaladóan. Összehasonlításként, a német színvonal harmadáról van szó.

Fotó: MTI Varga György

Legolvasottabbak
Kong az ürességtől a Semjén Show helyszíne - milliárdok a kukába, hihetetlen felvételek érkeztek
Demokrácia: Bírálta a színművészeti átalakítását Cserhalmi György, aztán nem akármi történt vele
Szétszóródtak az előválasztási szavazólapok - sokkoló baleset történt
Most érkezett
Kitört a botrány: Nacsán kívül egy másik fideszes politikust kitiltottak Ukrajnából, de van egy nagy csavar a dologban
Rákkal műtötték a magyar tévést - elmondta, hogyan érzi magát most
Nagyon ciki: Gyerekekkel töltik meg Semjén vadász buliját - nem stimmelnek a számok
Kövess minket!
     
Gulyás Gergely bedurvult: szorul a hurok....
Kínos percek: Szijjártó durva lekezelő választ adott a repülőgépes utazásaival kapcsolatban...
Rejtélyes holttestet találtak a magyar teleülésen, a környéken több ember is eltűnt
Áll a bál Pakson: nagyon durva találgatások röppentek fel törésvonalról és más dolgokról...
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál
Ami ezen a magyar településen történik az jellemzi az egész Orbán kormányt - itt a pénz, hol a pénz
Óriási botrány: Müller Cecília neve is szerepelt az előkerült halállistán...
Dömötör Csaba az ellenzéki győzelemről: biztosan nem fogjuk hagyni hogy....
Durva üzenetet kapott Orbán: Kösse fel a gatyáját...
Megfutamodott szabadságharcos: nem akármilyen nemzetközi találkozót utasított vissza Orbán Viktor
Bayer bedurvult: az utolsó gazember pedig röhög a markába...
Németh Szilárd kifejtette mi mindent köszönhetünk Orbán Viktornak - óriási tisztelettel beszélt az eredményekről
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU